Nem a merénylet, a betegsége változtatta meg II. János Pál pápát

 

A Kossuth Rádió NEK című portrésorozatának vendége volt Piero Marini római katolikus érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok (NEK) Pápai Bizottságának elnöke, aki húsz évig a pápai liturgikus ünnepek mestere volt – 18 évig II. János Pál pápa, két évig XVI. Benedek pápa mellett dolgozott. Az érsek atya az exkluzív interjúban Pásztor Zoltánnak mesélt szülőfalujáról, kedvelt időtöltéseiről, ceremóniamesterként szerzett tapasztalatairól és II. János Pál pápával való kapcsolatáról is.

Piero Marini érsek (Fotó: MTI/ Komka Péter)

Érsek úr, Ön Valverdében született. Hol található ez a település, hányan lakják, hogy tudjuk elképzelni?


Valverde Lombardia tartomány északi részének csücskén található apró falucska. Gyerekkoromban 600 lakosa volt, most pedig talán 80. Mind idős, öreg emberek.

Vissza szokott gyakran térni Valverdébe?

Rendszerint hazautazom, főleg nyaranta két- három hétre augusztus hónapban. Megvan még a szülői ház és él még néhány ember, akiket még ismerek kisgyerekkoromból.  Igyekszem minden évben elmenni ebbe a faluba, hogy néhány napot eltöltsek ott, azért is, hogy egy kicsit még fiatalabbnak érezzem magamat.

A templomuk védőszentje Szent István.

Igen, Szent István vértanú, tehát nem Árpád-házi Szent István, mint az Önök szentje.

 Valverde körül ott vannak a hegyek, a völgyek.  Gyerekkorában sokat gyalogolt, kirándult, hogy megnézze, csodálja a természetet?

Más idők jártak akkoriban. Gyerekkoromban szabadon voltunk, szabadon hagytak minket a szüleink. Senki nem vitt el minket az iskolába, mert nem volt semmi veszély és aztán egész nap szabadon kint lehettünk a természetben, a zöldben, a mezőkön és az erdőkben. Szabad életet élhettünk szoros közelségben a természettel.

 Mostanában is gyakran kirándul, gyalogol, hogy megnézze a madarakat? Fontos ez Önnek?

Mostanában még sokkal fontosabb, mint régen. Azaz, fontosabb lenne, mert betöltöttem a 79. életévemet és már 80.ban vagyok, tehát szükségem lenne a gyaloglásra. Az orvosok is ezt tanácsolják mostanában. Sokkal inkább, mint korábban de sajnos az utóbbi időben,részben a járvány miatt, és más gondok miatt is, nehéz  időt szakítani a sétára. De ez olyan cél, amit meg kell megvalósítani az életemben.

 És két-három évvel ezelőtt, amikor volt ideje, hova járt sétálni? Milyen helyekre?

Elsősorban nem azokról az utazásokról akarok beszélni, amelyeket éveken át tettem nemcsak a pápával, hanem különböző meghívásoknak is eleget téve.  Néhány hónappal ezelőtt, amikor még a karantén időszaka volt a vatikáni kertekben jártam sétálni. Ezeket jól ismerem. Aztán sétáltam máshol is. Rómában szeretek sétálni a Via della Conciliazionon, amely a vatikáni székesegyházba fut. Elsétálok egészen az Angyalvárig. Néha elmegyek a Piazza del Popolóra. Tehát ha van időm, mindig szívesen sétálok.

 Tudom, hogy nagyon szereti Ischia szigetét.

Igen így van. Évek óta, nem is tudom mióta, de már 20 éve, vagy még régebben megismerkedtem egy plébánossal. Ő is nagyon szereti a liturgiát. Egyszer, az országos liturgikus héten ismerkedtünk meg Olaszországban, és onnantól kezdve elkezdtem járni az ő plébániájára Ischián. Ott szoktam tölteni két-három hetet. Néha termálvizes kezelést is kaptam, mert erről is nevezetes a sziget. Legutoljára talán tavaly jártam ott, nagyon szeretem.

 Érsek atya, Ön ceremóniamesterként dolgozott II. János Pál pápa és XVI. Benedek mellett. Hol és mikor találkozott először II. János Pál pápával?

Először II. János Pál pápával akkor találkoztam 1973-ban, amikor is a lengyel püspökök meghívták azt a római bíborost, aki az istentiszteleti kongregáció vezetője volt, hogy látogasson el Lengyelországba és látogassa végig az egyházmegyéket. Ekkor megkértek, hogy kísérjem el ezt a bíborost, úgyhogy én is akkor fedeztem fel elsőként Lengyelországot. Három négy napot töltöttem Krakkóban, ahol Karol Wojtilla volt a bíboros. Nagyon kedves volt.  Részt vettem az lelkipásztori életében is. Akkoriban volt ugyanis Szent Szaniszló ünnepe. Ott voltam ezeken a soha véget nem érő körmeneteken Szent Szaniszló tiszteletére, ahol vitték az ereklyéit, emlékszem, szabadtéri szentmisén is voltam. Aztán részt vettem egy misén a Nowa Hutai templomban, ami akkor még nem volt kész, építés alatt volt, jól emlékszem, ott voltak az állványok.  Ott ismerhettem meg a későbbi pápát, Wojtilát. Mindig nagyon közel volt az emberekhez, emlékszem, hogy a különböző szentmisék után ott maradt beszélgetni velük. Szinte előttem van az az épület, ahol akkor élt Krakkóban, amit a földművesektől kapott. Tehát láttam azt, hogy mennyire odafigyel arra, hogy közel legyen a néphez, az egyszerű emberekhez.

 Amikor II. János Pál pápát megválasztották, meglepetés volt az Ön számára is? Hogy egy lengyelt választottak, és nem egy olaszt vagy franciát?

Igen, nagy meglepetés volt számomra is. Akkoriban senki nem gondolta volna, hogy lengyel lesz a pápa. Mondjuk úgy, hogy ez a szentlélek tréfája volt az egyház felé. Én is emlékszem, amikor megválasztották, és amikor volt alkalmam köszönteni őt, felidéztem a látogatásomat Krakkóban, ami öt évvel korábban volt. Jól emlékezett erre a látogatásra, amelyet a bíborossal együtt tettünk.

 Ön hol volt, amikor megválasztották II. János Pál pápát?

Amikor megválasztották, én a konklávéban voltam. Akkoriban ugyanis én pápai ceremóniamester voltam. Ez volt a második konklávé, amelyen részt vettem. Az első I. János Pál megválasztásával végződött. Ez volt a második, ahol ceremóniamesterként dolgoztam, vagyis még közelebbről vettem részt ebben a választásban.

 Hány utazást tettek közösen II. János Pállal?

Hetvennégy külföldi utat tettem vele. Megszámoltam. Összesen 80 utazáson vettem részt, de ebből hatot XVI. Benedekkel, vagyis 74 utazás volt II. János Pál pápával.  Nem számolva az olaszországi utakat, abból körülbelül 60 lehetett. Gyakorlatilag II. János Pál pápával egyfolytában mozgásban voltunk. Először el kellett menni előkészíteni az utazást, majd amikor a pápával ott voltunk a helyszínen, és az véget ért, már rögtön elő kellett készíteni a következőt. A pápának ez volt a stílusa, hogy egyik utat a másik után tette, az egyik rendezvényt rögtön követte a másik. Nem is volt idő, megállni és átgondolni, hogy mi is történt az előző napokban.

 Mondhatjuk, hogy Önök között nem csak munkakapcsolat volt, hanem barátok is voltak?

Igen, nem szeretnék dicsekedni, de nagyon hamar kialakult köztem és a pápa között egy kölcsönös bizalom. Azért mondom, hogy kölcsönös, mert a pápa is megbízott bennem. Bármit mondtam neki, ő elfogadta azt. Rájött, hogy hallgathat rám. Soha nem volt közöttünk súrlódás. Nagylelkűen mindig jóváhagyta azt, amit javasoltam neki. Annál is inkább, mert ő nagyon érzékeny volt az enkulturáció szempontjára, főleg amikor Afrikában voltunk. Vagy Ázsiában, vagy Latin-Amerikában. Amikor látta a híveket, akik a saját kultúrájuk, a saját szokásaik szerint vettek részt az istentiszteleteken. Ilyenkor nagyon boldog volt.

 És a merénylet után, amelyet 1981-ben követett el ellene Ali Agca, megváltozott a pápa?

Igazából a pápa azt hiszem, hogy nem akkor változott meg. Inkább akkor, amikor úgy hozta az élet, hogy Parkinson-kóros lett. Sokan mondják azt, hogy a merénylet váltotta ki nála. Mindenesetre korábban II. János Pál sokkal vidámabb volt. Sokszor tréfálkozott velem is a sekrestyében, amikor volt erre egy kis idő. Amikor jöttek a betegség tünetei, ő egyre borúsabbá vált. Kevesebbet beszélt. Ez volt az a változás, amit láttam.

 Főleg a szarajevói mise alatt volt ez szembetűnő mindenki számára.

Igen, a szarajevói mise alatt láthatóvá vált egészségének meggyengülése. A pápa egyszer csak elkezdett remegni. De nem csak a hideg miatt, hanem a Parkinson-kór miatt is. Ez a két dolog együttesen drámai hatást fejtett ki rá. Már-már azon volt, hogy megszakítja a szertartást. De odajött a titkára, pár szót szólt hozzá. Én is odamentem, megfogtam a kezét és egy kicsit megdörzsöltem, hogy felmelegítsem. Jéghideg volt. Csontig hatoló hideg volt. Aztán szerencsére a pápa túllendült ezeken a nehéz pillanatokon.

 Mi a munkája egy ceremóniamesternek?

A feladat nagyon megváltozott a II. vatikáni zsinat után. Engem pont ekkor választottak meg. A zsinat előtt az összes szentmise latin nyelven folyt. A pápa körüli szolgálatokat a kúria főpapjai végezték. Nem voltak ministránsok, lektorok és mások. A kúrián mindenkinek megvoltak a feladatai. Elég volt, hogy  a ceremónia mester, vagy ahogy akkoriban hívták  prefektus, elküldje mindenkinek az értesítést, egy feljegyzést, és minden ment a maga útján. Nem volt szükség sem a nyelvek megváltoztatására, és nem kellett embereket sem keresni. A zsinat után minden megváltozott. A liturgia nem csak latinul zajlott, hanem minden ország saját nyelvén alkalmazhatta azt. Aztán azért is megváltozott, mert a kúria főpapjai már nem nyújtottak szolgálatot. A televíziózással együtt már kicsit nevetségesek lettek volna a pápa körül. Így embereket kerestünk ezekre a szolgálatokra a kollégiumokból, a szeminaristák soraiból, felolvasókat, énekeseket. Ez volt jellemző a római liturgiára. Amikor külföldre mentünk, az utazások alatt adaptálni kellett a liturgiát. Erre nagyon figyelt a pápa. Meg kellett találni az egyensúlyt, a római szellemiséget, annak az egységét, de azt is, hogy ezeket a helyi változatokat beengedjük. Ezek segíthetik ugyanis ezeket a népeket abban, hogy részt vegyenek a szentmisén a saját kultúrájuk szerint. Ez volt a munkámban igazán nehéz. Ugyanakkor nagy örömet is szerzett nem csak nekem, de a pápának is.