×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Trump a szabadság terén

 

Mit érdemel az amerikai elnök, aki legalább nem ártott? Szobrot!

A 20. századi magyar történelem mementógyűjtőhelyén, a Szabadság téren jelenleg két, egykori amerikai elnök szobra áll: Ronald Reagané és George H. W. Bushé. Reagan a végső győzelemig tartó háborút indított a kommunizmussal szemben, Bush pedig bepofozta az elődje által mesterien lekészített labdát – már ami a dolgok PR-részét illeti – írja Szabó Dávid a Mozgástér blogon.

A szobrot ugyanis nem azért kapták, mert bármilyen módon szabadságot adtak, adományoztak, ajándékoztak volna Magyarország polgárainak. Hanem azért, mert inkább segítették, de legalábbis nem akadályozták a magyar nép szabadságért és önrendelkezésért vívott küzdelmét. És mert a sorsfordító időkben, a diadalmas progresszió kultikus félistene, Barack Obama szavajárását parafrazeálva, a történelem jó oldalára álltak: a szovjet birodalmi diktatúrával és a megnyomorító kommunista ideológiával átellenes pontra. Bár ez utóbbi ma nekünk, a rendszerváltás utáni közép-európai nemzedék tagjainak akár természetesnek is tűnhet, érdemes emlékeztetnünk magunkat: mind a hazai, mind az európai és észak-amerikai vezető politikusok egész garmadájának alapvető értékrendjéből hiányzik ez az egyszerű, de nagyszerű distinkció:

ne mentegesd a kommunizmus bűneit („jót akartak”), és ne mosd össze a tetteseket az áldozatokkal. Nem oly nehéz, sokan mégsem képesek megugrani.

Donald Trump a jelen állás szerint George H. W. Bushhoz hasonlóan egyciklusos elnök marad. Elnökségének négy éve, különösen az átmenet két zavaros hónapja, ellentmondásos megítélés alá esik Amerikában és a világon egyaránt – éppen úgy, mint excentrikus személyisége. Mindezzel együtt

Trump győzelme és regnálása világszerte vitathatatlanul felszabadította a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrendű-gondolkodású emberek közösségeit,

és négy évre megálljt parancsolt egy magát a kommunizmushoz hasonlóan felszabadítónak hirdető, valójában elnyomó birodalmi ideológia terjeszkedésének.

A Pause gomb megnyomása önmagában elementáris szabadsághullámot indított el, ami nemzeti mozgalmak egész sorát termékenyítette meg, és láthatólag évtizedekre elegendő aggódnivalót biztosított az önhamisító The Washington Postnak, az Applebaum házaspárnak és társaiknak. Nekünk, a nemzeti és keresztény gondolkodás reneszánszában Trumpot jó pár évvel megelőzött magyaroknak azonban ennél sokkal fontosabb, hogy Donald Trump kormányzása, bár egy pillanatra sem adta fel az amerikai érdekek kemény érvényesítését, elődeihez – és várhatóan utódjához – képest legalább nem hátráltatta a magyarok szabadságért és önrendelkezésért vívott sorsszerű küzdelmét. Négy év szinte pillanatszerűen elröppent – de e négy év pozitív hatása Magyarország mozgásterére még sokáig megmarad.

Donald Trumpról egyesek katonai bázist, mások települést neveznek-neveznének el. A Közel-Keleten éppen szárba szökken a Nobel-díjjal kitüntetett obamai hamuka-diplomáciát kenterbe verő stabilizációs kezdeményezése. Egy biztos: az amúgy is rossz viccé vált béke Nobel-díjat akkor sem kapná meg, ha az iráni, a koreai és az izraeli–palesztin kérdést egyszerre oldotta volna meg. Magyarország részéről viszont köszönet illeti, amiért minimum nem ártott a magyar szuverenitás ügyének.

Hogy ér-e mindez szobrot Budapesten? Legkésőbb négy év múlva meg tudjuk majd ítélni.

A címlapfotó illusztráció.