Fontos posztot kapott a magyar EP-képviselő

 

Az Európai Néppárt Hidvéghi Balázst, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért felelős, közös parlamenti ellenőrző csoportba – közölte kedden a képviselő irodája.

A politikus nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehet a csoport munkájában, hiszen, mint fogalmazott, az Europol tevékenysége a biztonságos Európa megteremtését szolgálja.

„Egy olyan intézményről van szó, amelynek megfelelő működése minden európai polgár érdeke. Elengedhetetlen ezért, hogy a megfelelő támogatáshoz alapos ellenőrzés is társuljon, és hogy az ügynökség a munkáját a vonatkozó jogszabályok mentén és jogi keretek között folytassa”  – írta közleményében Hidvéghi Balázs.


Az Europol politikai ellenőrzését a nemzeti parlamentek az Európai Parlamenttel együtt végzik egy közös ellenőrző csoporton keresztül.

Az ellenőrzés az Europol által folytatott tevékenységekre terjed ki, beleértve azok alapvető jogokra gyakorolt hatását is.

Az ügynökség az uniós rendőri együttműködés legfontosabb intézménye, amely segíti a tagállami bűnüldöző hatóságok együttműködését a súlyos bűncselekmények, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben. Feladata a tagállamok bűnüldöző hatóságainak támogatása, amelyet elsősorban adatgyűjtéssel, elemzésekkel, információcserével és a koordináció eszközeivel végez.

A címlapfotó illusztráció.