×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tömeghisztéria tört ki a kijárási tilalom miatt Hollandiában

 

Autókat gyújtottak fel, üzleteket fosztogattak, kövekkel dobálták a rendőröket a korlátozások ellen tüntető csoportok Hollandia több városában. A holland kormány ezen a hét végén rendelt el első alkalommal éjszakai kijárási tilalmat, ám ez sokaknak nem tetszett: a tüntetők kimentek az utcákra és rombolni kezdtek. A rendőrök több helyen brutálisan léptek fel a tüntetőkkel szemben: lovasrohammal, vízágyúval, gumibottal tettek rendet – közölte az M1 Híradója.


Az amsterdami Múzeum téren összegyűlt fiatalok szombaton egy héten belül másodszor vonultak utcára, hogy a járvány miatt bevezetett intézkedések ellen tiltakozzanak. Ezúttal azért, mert a holland kormány a hét végétől – a második világháború óta először – kijárási tilalmat vezetett be este fél 9 és reggel fél 5 között.

A hatóság hiába szólította fel a tüntető tömeget hangosbemondón, hogy hagyja el a teret, szinte senki sem mozdult. Ezután indult meg a rendőrök rohama, akik vízágyút és gumibotokat is bevetettek, hogy kiszorítsák a tömeget a holland nemzeti múzeum előtti térről.

Ugyanezen az estén a

rendbontók egy csoportja felgyújtotta a közép-hollandiai Urk kisvárosban kialakított szabadtéri koronavírusteszt-központot,

míg a dél-hollandiai Steinben is összetűzésbe torkollott egy százfős illegális rendezvény feloszlatása.

Vasárnap még több városban történt rendbontás. Eindhoven igazi harctérré változott, miután a fiatalok csoportokba verődve garázdálkodtak a városban, betörtek egy bevásárlóközpontba, fosztogatták a boltokat, és felgyújtottak egy autót a téren.

Enschedében kerékpárokat rongáltak meg a randalírozók és petárdákat robbantgattak. A zavargások után országszerte csaknem kétszáz fiatalt állítottak elő a hatóságok huliganizmus vádjával.

Mark Rutte távozó holland miniszterelnök bűncselekménynek nevezte a hétvégi zavargásokat, amiket – mint fogalmazott – annak megfelelően is kezelnek majd.

Szerinte minden normális ember csak elborzad az ilyen tettektől.

„Amit láttunk, annak semmi köze a szabadságharchoz.

Nem szórakozásból vezettük be ezeket az intézkedéseket, hanem azért, mert az ellen a vírus ellen harcolunk, amely elrabolja a szabadságunkat.

Meg kellett tennünk ezeket az intézkedéseket, mint például az iskolák bezárása, a kijárási tilalom bevezetése, a másfél méteres távolságtartási szabály. A vírus elleni küzdelmet meg kell nyernünk, mert csak így nyerhetjük vissza a szabadságunkat” – mondta Mark Rutte.

A kormány a kijárási tilalom bevezetése mellett azt javasolta még, hogy az ország ne fogadja Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából és a dél-amerikai kontinensről érkező repülőjáratokat. Hollandiában továbbra is magas, csaknem ötezer körül van az új fertőzések napi átlaga, és naponta mintegy nyolcvanan halnak bele a fertőzésbe.