×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egy elfeledett magyar, aki hajszál híján egy egzotikus ország vezetője lett

 

Az egykori holland gyarmat Suriname történelmének egyik különleges szereplője Frans Pavel Václav Killinger. Az Erdélyben született, német felmenőkkel rendelkező katonatiszt élete gazdag volt fordulatokban. Száztíz éve állították bíróság elé társaival, mert puccsot szervezett a holland kormányzó ellen. Célja az volt, kikiáltja a suriname-i szabad államot, és átveszi annak irányítását. A halálbüntetést megúszta, kitoloncolták az országból. Élete utolsó harmadában Törökországban élt, ahol áttért az iszlámra. A suriname-i népköltészetben ma is őrzik emlékét.

Frans Pavel Václav Killinger a Temes vármegyében található Hodonyban látta meg a napvilágot 1875 november 14-én.  

Fényes Elek Történeti földrajzában 1851-ben a következőt írta az apró faluról: „168 római katolikus német, 918 n. e. óhitű, 15 zsidó lakosa van. Van itt jó anyagú óhitű egyház 2 lelkésszel, katholikus és óhitű tanoda, szép kinézésű vendégfogadó, jeles úrilak szép kerttel, egy nagyszerű, igen szép idomú 5 kerekű hollandi szélmalom. Völgyes határa gazdag termékenységű.”

Iskolaéveit Morvaországban töltötte. A holland nyelven elérhető életrajzokból nem derült ki, hogy került a család oda. Annyit tudni, hogy a fiatal fiú számára az egyházi pályát jelölték ki.

Néhány évet egy papneveldében töltött el, azonban inkább a honvédelem érdekelte, és 1894-ben önkéntesnek jelentkezett a Monarchia hadseregébe – derül ki Michiel van Kempen Egy magyar puccsista Suriname-ban (Een Hongaarse putschist in Suriname) című tanulmányából.

Egy év múlva már tizedesként szolgált, de a karrierjét egy balszerencsés hadgyakorlat megakasztotta, amikor hibájából egy társa meghalt. Ezután két hónapos elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélték, és adminisztrációs munkákat kapott. Otthagyja a K. u. K. hadsereget, és Hollandiában telepedett le.

1899-ben a mai Dél-Afrikába próbált eljutni, hogy a britek ellen harcoljon a búrok oldalán, de a britek több társával együtt még a kihajózás előtt Hamburgban lekapcsolták.

Visszatért Hollandiába, és jelentkezett a holland gyarmati hadseregbe (Klin), de végül nem jutott el Indonéziába, ahol folyamatosak voltak a harcok a felkelők és a gyarmatosítók között. A véres acehi háború végül a hollandok győzelmét hozta, és a gyarmatosítók végül a 20. század elején teljes ellenőrzésük alá vették a mai Indonézia teljes területét.

Egyes források szerint a sorozáson megbukott az egészségügyi szűrőn, mert gondok voltak a látásával, más források szerint túlképzett volt a bevetéshez. Indonéziába a hollandok elsősorban a társadalom kirekesztett rétegeit küldték harcolni.

Ha Indonéziába végül nem is, de Suriname-ba eljutott 1899-ben.

A századfordulón a hadsereg kötelekéből átkerült a suriname-i rendőrségre, ahol gyorsan haladt a ranglétrán. 1904-ben már felügyelőként dolgozott a holland gyarmat fővárosában, Parimoribóban.

A gyarmati élet visszásságai: korrupció, szegénység

Killinger élte a hivatalnokok nyugodt életét a gyarmaton, de szembesült a visszásságokkal, a rendszerszintű korrupcióval és a szegénységgel. A 163 ezer négyzetkilométer nagyságú területet a 17. században angolok irányították, de 1667-ben Új-Amszterdamért cserébe átadták a hollandoknak, akik több mint 300 évig uralkodtak, leszámítva egy 14 éves átmeneti időszakot a napóleoni háborúk idején. Suriname-ban a bauxit bányászata csak később kezdődött el, a legfőbb bevételi forrást a századfordulón a kávé- és cukornádültetvények adták.

A leírásokból kiderül, hogy már ekkor megfogalmazódott benne, hogy radikális változásokra van szükség.

Visszatérés Európába

1906-ban ismét Európában találjuk Killingert. Megromlott egészségügyi állapotára hivatkozott és arra, hogy Európában szakmai továbbképzéseken vehet részt. Kriminalisztikát, hadtudományokat tanult, és befolyásos emberekkel kereste a kapcsolatot, hogy megfelelő forrásokat szerezzen tervéhez, hogy megdöntse a holland gyarmati kormányt és kikiáltsa a suriname-i szabad államot, amelynek ő lesz a vezetője is.

Abban bízott, hogy az őslakosok, a brit–indiai származású munkások közül sokan támogatják majd elképzelésében, és számított arra is, hogy a rendőrséget maga mellé tudja állítani a holland katonasággal szemben.

A holland gyarmati hivatal engedélyével négy évig járt-kelt a kontinensen. Beosztása és katonai múltja, holland útlevele pedig sok helyre biztosított számára bejárást.

Killinger nemcsak idealista volt, de számos felfedezés is a nevéhez köthető, igaz ezeknek a megvalósítására már nem került sor. Európai tartózkodása alatt szabadalmait is megpróbálta pénzzé tenni. Az egyik ilyen a vízágyú ötlete volt, amelyet Essenben a német Krupp cég vezetőivel is megosztott. Már a közös gyártásról is születtek tervek, ám ebből nem lett semmi.

Európai útja során megismerkedett az osztrák bárónővel, Bertha von Suttnerrel, aki később az első nő volt, aki megkapta a Nobel-békedíjat. Vele a suriname-i gyarmati viszonyokról levelezett. A bárónő támogatta tervében, hogy felszámolja a gyarmati létből fakadó igazságtalanságokat.

Európában sok befolyásos emberrel találkozott, de Essenben talált pártfogójára a Heddaues család személyében. Killinger nagyszabású terveket vázolt fel.

Új vasútvonalakat, erőművet, fejlett mezőgazdaságot és egy jóléti államot vizionált.

A tervét, hogy megdöntse a gyarmati uralmat és átvegye a hatalmat, nem osztotta meg senkivel. Összesen tízezer márkával támogatták őt.

Európában nemcsak pénzt és támogatókat, de egy új szerelmet is talált Killinger, és elvette egy fogadós lányát, miközben pár éve Suriname-ban már egyszer megnősült. Új párját unokahúgaként mutatta be hazájában.

A puccs megszervezése

Amikor 1910-ben visszatért Suriname-ba, még inkább elkeserítették az ott látottak. Távolléte során megvalósult a holland kormány pénzügyi támogatásával Paramaribóban a gázgyár, miközben Killinger dédelgetett terve egy vízi erőmű megépítése volt.

A megszerzett támogatások egy részét arra költötte, hogy embereket toborozzon az államcsíny végrehajtására.

Az összeesküvés részletes tervét fél tucat ember ismerte csak.

A hatalomátvétel napját 1910. május 23–25. közöttre tűzték ki.

Az összeesküvés végrehajtásának menetrendje a következőképp tervezték: a parimaribói rendőrség fegyverkészletének megszerzése után elfoglalják a távíróközpontot és a telefonvonalakat megsemmisítik.

A felkelők abban reménykedtek, hogy majd ezután tömegek állnak majd melléjük, és sikeresen elfoglalhatják a gyarmati katonai központot, a Zeelandia-erődöt. Ez utóbbi meglehetősen ambiciózus tervnek tűnt, hiszen ott több száz fegyveres katona tartózkodott.

A kormányzó őrizetbe vétele után aztán Killinger személyesen kiáltotta volna ki a független suriname-i köztársaságot, amelynek ő lett volna egy személyben a vezetője.

Az összeesküvők is tisztában voltak azzal, hogy erre hatan kevesen lesznek, és ezért újabb embereket kellett bevonniuk az előkészületekbe. És ez az a pont, ahol végül elbukott a Killinger-terv, ahogy az bevonult a suriname-i történelembe.

Egy Schoonhoven nevű korábbi rendőrtiszt, aki akkor pékként dolgozott, számolt be a konspirációról és leleplezte Killingert a hatóságoknál. A katonai kormányzó 1910. május 23-án letartóztatta a résztvevőket.

A bírósági tárgyalás 1911 tavaszán kezdődött.

Az összeesküvés kitervelőjét halálra ítélték, de mivel mélységesen megbánta tettét, a bíróság az ítéletet később öt év kényszermunkára változtatta. A többi puccsista is megúszta pár évvel.

A tárgyalás végén a bíróságnál megjelentek Killinger támogatói, akik Éljen Killinger!-t kiáltozva búcsúztatták a mindig elegánsan öltözködő katonatisztet. A felvételek tanúsága szerint a jó kiállású 36 éves Killinger szépen szabott, fehér öltönyt viselt, amikor elhagyta a bíróság épületét. Ez az egyetlen jó minőségű felvétel róla.

Az öt év hollandiai kényszermunkából végül csak három és fél lett, mert időközben kitört az első világháború.

Amikor megkérdezték tőle, hogy tényleg papnak szánták-e szülei, igennel válaszolt, de ahogy fogalmazott, soha nem érzett elhivatottságot az egyházi pálya iránt, őt mindig is a küzdelem, a harc érdekelte.

Killinger történetével leginkább a suriname-i és a holland sajtó foglakozott. Kalandos életéről a a Trouw napilap 1990 májusában egy hétvégi számában írt rövid összefoglalót.

Magyar nyelven egyáltalán nem születtek róla írások.

Sokan feltették a kérdést, hogy ki is volt valójában Frans Killinger.

Egy kalandor, egy idealista vagy egy nagy túlélő? A puccs megtervezése és végrehajtása végtelen naivitást tükröz, legalábbis így értékelték a konspirációs előkészületeket a bírósági tárgyalásról beszámoló holland újságok. Egyesek szellemi képességeit is kétségbe vonták.

Killinger tervében a brit–indiai származású munkásokra akart támaszkodni, viszont nem sikerült a polgári rétegek támogatását elnyerni.

Újabb fordulat

Szabadulása után Killinger újabb kalandokat keresett. A katonaságnál maradt, de immár a török hadseregbe került. Előtte még a németeknél és osztrákoknál is próbálkozott, végül az Oszmán Birodalomban kötött ki. A török lovasság élén harcolt az első világháborúban, részt vett a gallipoli csatában. Nevét Mohammed Tewfiq Killingerre változtatta, és áttért az iszlámra. 1936-ban Isztambulban érte a halál, 61 évesen.