×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb két Capitolium ostromlót vettek őrizetbe

 

Az amerikai hatóságok közlése szerint szerdán őrizetbe vettek két férfit, közte a Proud Boys (Büszke Fiúk) jobboldali csoport egy szervezőjét azzal a váddal, hogy Washingtonban részt vettek a Capitolium ostromában.

A 37 éves Joseph Biggset Florida középső részén vették őrizetbe. Azzal vádolják, hogy akadályozta a szövetségi törvényhozás előtti hivatalos eljárást, belépett a törvényhozás épülete körül kialakított zárt területre, illetve garázdálkodott.

A tájékoztatás szerint Biggs január 6-án ott volt a tömegben, amely erővel elsodorta a Kongresszus lépcsőjén fémkordonok mögött álló rendőröket.

A tömeg akkor hatolt be az épületbe, amikor a törvényhozók arra készültek, hogy a tavaly novemberi elnökválasztással kapcsolatban hivatalosan bejegyezzék az elektorok Joe Bidenre leadott szavazatait.

A Capitolium elleni rohamban úgy látszott, hogy Biggsnél volt egy adóvevő, bár a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek azt mondta, nincs tudomása a tervezett zavargásról, és azt sem tudja, hogy ki szervezte azt.

A Proud Boys arról ismert, hogy politikai gyűléseken erőszakos összecsapásokba keveredik. Az elnökválasztási kampány során, tavaly szeptemberben, egy rendezvény műsorvezetője arra kérte Donald Trump akkori elnököt, hogy ítélje el őket. Mire Trump azt mondta nekik, hogy vonuljanak háttérbe, de álljanak készenlétben.

A hatóságok szerdán Pensacolában őrizetbe vették az ugyancsak 37 éves Jesus Riverát.

Őt azzal vádolják, behatolt a Kongresszus épületébe azzal a szándékkal, hogy garázdasággal és tüntetéssel megakadályozza az ott folyó munkát.

A hatóságok szerint Rivera a Facebookra feltöltött egy videót, amelyen a felvételen szereplők a Capitolium alagsorában pózolnak. Az ötperces videó végén az látható, hogy Rivera kimászik egy ablakon.

Január 6-án a távozó Donald Trump elnök több száz híve ostromolta meg a Capitoliumot, ahol a képviselőház és a szenátus a Joe Bidenre leadott elektori szavazatok hitelesítése céljából együttes ülést tartott. A tiltakozókat a nemzeti gárda segítségével eltávolították el az épületből, az összetűzésben öten életüket vesztették. Az ügyben többeket őrizetbe vettek és megvádoltak.

A címlapfotó illusztráció.