Nem tréfálnak: az ENSZ-hez fordultak NGO-k francia karikatúrák miatt

 

Mintegy harminc NGO támadta meg Franciaországot a „megrögzött iszlamofóbia és a muszlimokat sújtó diszkrimináció” miatt. A szervezetek panaszt tettek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál: a főbb pontok között szerepelt a Mohamedet ábrázoló karikatúrák ügye és a szeparatizmus elleni, Emmanuel Macron köztársasági elnök által beterjesztett törvénycsomag is.

Valóságos kis világkoalíció jött létre Franciaország ellen: összesen 13 ország 36 NGO-szervezete tett panaszt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál „iszlamofóbia és a muzulmánok elleni diszkrimináció” címén.

A szervezetek január 18-án kelt nyilatkozatát a Cage nevű, londoni székhelyű, erőteljesen muszlim hátterű jogvédő szervezet (melyet még más jogvédő szervezetek is kritizáltak a terrorizmushioz fűződő, elnéző megnyilvánulásaik miatt) fogalmazta meg; a Cage vállalta egyben, hogy szószólóként lép fel e szervezetek nevében – írja a Valeurs Actuelles.


A panasz egyik oka: a francia állam több megnyilvánulásával is támogatta, hogy újra publikálásra kerüljenek a Mohamed prófétát sértő módon ábrázoló karikatúrák.

Felidézik, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök kiállt a karikatúrák mellett a lefejezett Samuel Paty emlékére mondott beszédében. A másik fölvetés pedig a szeparatizmus elleni törvénycsomagot érinti, annak jogsértő voltát bizonygatják. Állításukat olyan, általuk citált tanúvallomásokkal támasztják alá, melyek leírják, „Franciország miképpen használja ki a félelmet és az előítéleteket”.

Az aláírók egyike, Feroze Boda a muszlim ügyvédek szövetségétől úgy véli, a fenti politika nemcsak kontraproduktív, de visszaéléseket, túlkapásokat is jelent. Mohammad Rabbani, a Cage vezetője szerint

Franciaország az iszlamofóbia sokkoló szintjéig jutott, hiszen bezárják a mecseteket, a muszlim iskolákat, és megszüntetik a civil társadalom részét képező muszlim segélyszervezeteket.

Ismert: a franciaországi NGO-k egész hálózata, köztük a Muszlim Testvériséggel szoros kapcsolatot ápoló, úgymond iszlamofóbia-ellenes közösség, melynek lélekszáma a tízezer főt is meghaladja, szerepet játszott abban, hogy a muszlim közösségek felé kihangosítsa, kommunikálja a Samuel Paty elleni gyűlöletkeltést, mely végül a tanár lefejezéséhez vezetett.