A Pfizer mellett a kínai és az orosz vakcinával is oltanak Szerbiában

 

Szerbiában elkezdődött a lakosság tömeges oltása. Már most is három vakcina közül választhatnak az emberek – a szerb kormány ugyanis nem EU-tagként nagyon ügyesen mozgott a vakcina-világpiacon. A Pfizer, a Szputnyik és az egyik kínai oltóanyag már elérhető Szerbiában, és a tervek szerint hamarosan az AstraZeneca vakcinája is engedélyt kap. Azt mondják, ahogy telnek a napok, egyre nagyobb az érdeklődés – hangzott el az M1 Híradójában.


Megfelelő távolságtartás mellett, testhőmérséklet-mérés és kézfertőtlenítés után léphetnek az Újvidéki Kiállítás csarnokába a vajdasági székváros lakói, akik előzetesen jelezték hogy kérnek oltást a koronavírus ellen. A lakosság tömeges oltása Szerbia több nagyvárosához hasonlóan Újvidéken is azután kezdődhetett meg, hogy a hétvégén egymillió adag Sinofarm oltóanyag érkezett Kínából.


23 000 adag kínai védőoltás érkezett a Vajdaságba az első százezres kontingensből, amelyet a Szerbiai Gyógyszerfelügyelet engedélyezett. Ebből 5000 dózist kapott tegnap Újvidék” – mondta a Vajdasági Közegészségügyi Intézet igazgatója, Vladimir Petrovic.

A korábban ideiglenes Covid kórházként működő vásárcsarnokban most 10 állandó oltási pont működik.

Már az első órában mintegy 100 védőoltást adtak be

Beszédes adat, hogy a mai 720 jelentkező közel fele, korábban átesett a koronavírus fertőzésen. Ez azt jelenti, hogy akik átélték a betegség borzalmait, nem akarják azt még egyszer átélni, és a védőoltás révén akarják ettől megóvni magukat ”– fogalmazott Veselin Bojat az Újvidéki Egészségház igazgatója.

Szerbiában jelenleg az amerikai-német fejlesztésű Pfizer-Biontech, az orosz Sputnyik V és a kínai Sinofarm vakcina adható be. Ez utóbbi alkalmazását a szerb egészségügyi hatóságok hétfőn hagyták jóvá.

Néhány héten belül várhatóan az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által kifejlesztett vakcinát is bejegyzik Szerbiában, így már négyfajta oltóanyag közül választhatnak azok, akik önként beoltatnák magukat” – jelentette be Aleksandar Vucic szerb államfő. Akinek valóban fontos a védettség, nem válogat a vakcinák között.

Szabadkán is elkezdődött a lakosság tömeges oltása

Szerdán 216 adag kínai oltószert adtak be a 75 évesnél idősebbeknek, de az a cél, hogy naponta 400 embert is be tudjanak oltanak. Elsősorban azokat, akik előzetesen jelezték szándékukat. A beoltottak távozáskor megkapják az oltási bizonylatot, amelyen feltüntetik az oltóanyag adatait és a beadás időpontját. Arról pedig, hogy mikor mehetnek a második adag vakcináért, mindenkit időben értesítenek.