×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A járványról tárgyalnak csütörtökön az uniós vezetők

 

Az Európai Unió tagállamai vezetőinek csütörtökön, videókonferencia keretében tervezett csúcsértekezlete középpontjában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések koordinálása, valamint a beoltás felgyorsításának szükségessége áll, miközben több uniós tagország az oltóanyagellátás akadozására panaszkodik.

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a tanácskozáson többek között szó esik az Európai Bizottság által lekötött oltóanyagok széles körű bevezetéséről, valamint a vírus terjedésének visszaszorítását célzó eszközök alkalmazásáról.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok vezetőinek hétfőn küldött meghívólevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltás megkezdésével a kilátások bíztatóak ugyan, de meg kell őrizni az éberséget, és folytatni a tesztelést, valamint a járványhelyzet nyomon követését.

A legsürgetőbb kérdések között az oltási kampányok folytatását említette. Jó hírnek nevezte, hogy az Európai Unió már két vakcina uniós használatát engedélyezte és hamarosan további négyhez biztosíthat hozzáférést a nemrégiben kötött megállapodások révén.

Utalt arra, hogy az oltások felgyorsításának elsődlegesnek kell lennie az egész unióban. Tájékoztatása szerint ennek érdekében a virtuális csúcstalálkozón az Európai Bizottság beszámol majd az oltóanyagok beszerzésének állásáról, valamint az oltásokhoz való méltányos hozzáféréssel kapcsolatos terveiről. A tagállamok ezután oszthatják meg az oltási kampányaik végrehajtásával kapcsolatos tapasztalataikat.

Közölte azt is, hogy a tagállami vezetők megvitatják majd a beoltást igazoló oltási könyv közös bevezetésének lehetőségét, és azt, hogy mely esetekben és körülmények között lehetne használni a vakcinaútlevélnek is nevezett igazolást.

Az Európai Tanács legutóbbi, decemberi ülésén a vezetők következtetéseket fogadtak el a járvánnyal összefüggésben. Üdvözölték a hatékony vakcinák kifejlesztésével kapcsolatban tett pozitív bejelentéseket, valamint a közös előzetes beszerzési megállapodások megkötését. Kiemelték emellett, hogy fontos előkészületeket tenni a vakcinák időben történő bevezetéséhez és elosztásához annak érdekében, hogy az oltóanyagok időben és koordinált módon váljanak elérhetővé az Európai Unió egészében. Az Európai Tanács rámutatott arra is, hogy

az oltóanyagok megérkezése nem jelenti azt, hogy a világjárványnak vége lenne, továbbá felszólított a vírus terjedésének megakadályozására irányuló erőfeszítések fenntartására.

A koronavírus elleni oltás december 27-én kezdődött meg az EU egészében. Noha az unió eredeti tervei szerint az oltóanyagokat egyidejűleg és azonos feltételek mellett szállítják valamennyi tagállamba, több tagállam panaszkodott arra, hogy az ellátás akadozik.

Az unió eddig két – a Pfizer és a BioNTech, valamint a Moderna vállalatok koronavírus elleni oltóanyagra vonatkozóan adott ki feltételes forgalombahozatali engedélyt az Európai Gyógyszerügynökség által adott kedvező értékelést követően.

A címlapfotó illusztráció.