Hamarosan eldől a válságban lévő olasz kormány sorsa

 

Az esetleges kormányválság lakossági haragot és erőszakot gerjeszthet Giuseppe Conte miniszterelnök szerint, aki a képviselőház után a szenátusban kér bizalmat kedd este a kormányzás folytatásához, előre jelezve, hogy abszolút többség nélkül se nyújtja be lemondását.

Giuseppe Conte az alsóházban hétfőn tartott bizalmi szavazáson többséget szerzett 321 szavazattal, 259 ellenében, 27 tartózkodás mellett.

Ugyanez nehezebbnek bizonyul a szenátusban, ahol a kormányfő biztosan csak az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD) és a Szabadok és Egyenlők (LeU), valamint a függetlenek egy részének támogatására számíthat.


A számítások szerint, ha a Matteo Renzi vezette, Élő Olaszország (IV), amely miniszterei visszavonásával bizalmi szavazásra kényszerítette a kormányfőt,a képviselőházhoz hasonlóan most is tartózkodik,

Giuseppe Conténak valamivel több mint százötven szavazat is elegendő lesz az egyszerű többség eléréséhez.

Sajtóértesülések szerint Giuseppe Conte az utolsó pillanatig egyenként igyekezett „összeszedegetni” a szenátorokat a függetlenek és minden lehetséges párt soraiból kormánya fenntartására. A miniszterelnök korábban jelezte, hogy abszolút többség nélkül sem készül benyújtani lemondását.

Giuseppe Conte a szenátusban nagy vonalakban a képviselőházban mondott beszédét ismételte meg. Az összes parlamenti erő együttműködését kérte a kormányzás folytatásához ahogyan mondta a jelenlegi „sorsdöntő” időszakban. Hangoztatta, hogy

az egészségügyi és gazdasági vészhelyzetben a politikai stabilitás hiánya „lakossági haraghoz és erőszakhoz” vezethet.

A Matteo Salvini vezette ellenzéki jobbközép koalíció pártjai, a Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) közös közleménye szerint Giuseppe Conte a parlament előtt „nem létező kormányzati eredményekről” beszélt, miközben az egyetlen járható utat az ellenzék képviseli az ország számára. Az ellenzéki pártok hangsúlyozták, hogy a „kaméleon” Conte 2018 óta „cinikus átalakulássa”l minden évben más koalíciót vezetett.

Matteo Salvini „szánalmas színdarabnak” nevezte a kormánynak a bársonyszékekbe való kapaszkodását, és kijelentette, hogy aki ezt a kormányt támogatja, cinkossá válik az ország tönkretételében.

A legnagyobb példányszámú Corriere della Sera napilap kommentárja emlékeztetett,

hogy Giuseppe Conte két év alatt először Matteo Salvinit, most pedig Matteo Renzit „szorította ki” maga mellől.

Elemzők egyetértenek abban, hogy ha a Conte-kormány, ugyan minimális többséggel, de a helyén marad, a miniszterelnöknek minél gyorsabban bővíteni kell a koalíciót a stabil kormányzás biztosítására. Giuseppe Conte egy új, centrista parlamenti erő felállításán dolgozik, melynek a következő választásokon a miniszterelnök-jelöltje lehetne.

A szenátus szavazatának eredménye az esti órákban várható. Ezután Giuseppe Conte az államfőhöz megy egyeztetésre. Minden a felsőházban szerzett számoktól függ: bukás vagy nagyon gyenge többség esetén továbbra sem kizárt a miniszterelnök lemondása.

A címlapfotó illusztráció.