Biden miniszterjelöltjeivel kezdte az évet a szenátus

 

A szerdán beiktatásra kerülő Joe Biden elnök öt miniszterjelöltjét hallgatta meg kedden az Egyesült Államok szenátusa. A meghallgatások mellett a Trump elleni alkotmányos vádeljárás is napirendre kerülhet. Közben Biden kinevezte első transznemű államtitkárát is.

Kedden ült össze az Egyesült Államok szenátusa a georgiai pótválasztást követően először. Új összetételében immáron 50-50 republikánus és demokrata szenátor alkotja majd az amerikai törvényhozás felsőházát – legalábbis azt követően, hogy holnap elfoglalhatják az újonnan bekerült georgiai demokraták is a helyüket.

A tervezett napirend szerint megkezdik a szerdai beiktatásra kerülő Joe Biden miniszterjelöltjeinek meghallgatását. A szenátus előtt válaszol a kérdésekre Antony Blinken külügyminiszter-jelölt, Janet L. Yellen pénzügyminiszter-jelölt, Lloyd J. Austin, a védelmi tárca várományosa, Alejandro Mayorkas, a leendő belbiztonsági miniszter, illetve Avril Haines, a nemzeti titkosszolgálat igazgatója is.


A szenátusi vezetőknek olyan menetrendet kell kialakítaniuk, amely nem lassítja a Biden-adminisztráció minisztereinek hivatalba lépését, de a Donald Trump elleni alkotmányos vádeljárás folyamatát sem akasztja meg túlságosan.

A meghallgatásokat ugyanakkor befolyásolhatja a szenátusban lévő törékeny többség, amire a demokraták szert tettek. Annak biztosításához ugyanis szükséges lesz a beiktatásra váró alelnök, Kamala Harris szavazatára is, aki az alkotmány szerint szavazategyenlőség esetén döntő szóval bír a szenátusban, de vele csak beiktatását követően számolhatnak a szenátusban. Bár csak az alelnökkel együtt van meg a szenátusi többség, a bizottsági helyek újraosztása és vezetése is a demokraták kezébe kerül majd.

A külső tényezőkről, így például arról, hogy lesz-e bármilyen zavargás Washingtonban a beiktatás előtt, után vagy éppen közben, még nem is beszéltünk (eheti szavazásunk is a témához kapcsolódik: Ön szerint lesznek tüntetések Joe Biden beiktatási ceremóniája idején?)

Alejandro Mayorkas, Biden jelöltje a belbiztonsági miniszteri posztra (Fotó: EPA/Roberto Morejon)

A miniszterjelöltek szenátusi jóváhagyásához egyszerű többség kell, amit az alelnök szavazatával biztosítani tudnak a demokraták, ám a szakbizottságokban ettől még kemény csatákra lehet számítani. A republikánusok vélhetően lassítani fogják Mayorkas belbiztonságiminiszter-jelölt és Blinken külügyminiszter-jelölt elfogadtatását is: előbbiét azért, mert egy 2015-ös vizsgálat szerint Obama elnök belbiztonsági államtitkáraként befolyásolta az EB-5 vízum odaítélési folyamatát és demokrata cégek felé irányította a nagybefektetésekben gondolkodó, zöldkártyára pályázó bevándorlók pénzeit – emlékeztetett a Washington Post.

Antony Blinken a külügyi bizottság előtt tartandó nyitóbeszédének szövegét nemrégiben tette közzé a CNN-en. Ebben azt írja:

az Egyesült Államok vezető szerepe továbbra is számít. A világ nem szervezi meg önmagát. Amikor nem vagyunk elkötelezettek, amikor nem vezetünk, akkor két dolog történhet: vagy valamelyik másik ország akarja elfoglalni a helyünket, de vélhetően nem az érdekeinket és értékeinket előmozdítva. Vagy senki sem foglalja el, és akkor jön a káosz. Egyik út sem szolgálja az amerikai embereket.

Az AP News szerint Lloyd J. Austin is keményebb meghallgatásra számíthat. A védelmi miniszternek jelölt, színes bőrű Austin a hadsereg tábornokaként 2016-ban vonult vissza, a törvény szerint viszont legalább hét évnek kell eltelnie azóta, hogy valaki visszavonult a szolgálattól ahhoz, hogy a szövetségi pozícióra jelölhetővé váljon. Ez az előírás éppen azt szolgálná, hogy minél kevésbé kerüljenek a hadsereg befolyásos vezetői politikai döntéshozói pozícióba.

Lloyd Austin, Biden védelmi miniszternek jelölte. 2011-ben még tábornokként egy Irakkal kapcsolatos szenátusi bizottsági meghallgatáson (Fotó: EPA/Michael Reynolds)

Az AP-nek nyilatkozó szakértő szerint problematikus, hogy éppen egy olyan időszakban akarnak Bidenék kinevezni egy katonát a védelmi tárca élére, amikor „az egyik legnagyobb kihívás, amivel az ország szembenéz, az éppen a bizalom és a hit helyreállítása a politikai rendszerben”.

Közben Joe Biden bejelentette, hogy egészségügyi miniszterhelyettesnek egy transznemű nőt választott ki, Rachel Levine-t.

Rachel Levine, Biden egészségügyi miniszterhelyettes jelöltje (Forrás: Twitter.com)

A gyermekkorvos végzettségű Levine eddig Pennsylvania állam egészségügyi minisztereként dolgozott. A Richard Levine néven született politikus 2011-ben döntött a nemváltás mellett.

Kinevezésével ő lesz az amerikai történelem első transznemű politikusa, aki szövetségi pozíciót tölthet be, nem mellesleg annak a Xavier Becerrának a helyetteseként, aki az első latino egészségügyi miniszter lehet.


A washingtoni törvényhozás felsőházában meghallgatták a pénzügyminiszteri posztra jelölt Janet Yellent, a külügyi, a védelmi és a belbiztonsági tárca vezetését várhatóan átvevő Antony Blinkent, Lloyd Austint és Alejandro Mayorkast, valamint a nemzeti hírszerzési igazgatói tisztségre esélyes Avril Hainest.

A külügyi tárca várományosa, Antony Blinken azt ígérte, hogy kijavítja azokat a károkat, amelyeket a külügyminisztérium és az Egyesült Államok imázsa elszenvedett az elmúlt négy évben külföldön. Mint mondta, hivatásos diplomatákat tervez kinevezni a kiemelkedő posztokra.

Amerika vezető szerepe számít” – hangsúlyozta.

Kijelentette, hogy a valóságban a világ nem szervezi meg önmagát.

Ha mi nem kötelezzük el magunkat, amikor nem vezetünk, az egyik dolog, ami bekövetkezik, az, hogy valamelyik más ország próbálja meg elfoglalni a helyünket, de nem olyan módon, amely előmozdítja az érdekeinket és értékeinket. A másik lehetőség a káosz. Egy sem szolgálja az amerikai népet” – mondta.

Blinken Iránnal és Kínával kapcsolatban kemény hozzáállást helyezett kilátásba, és azt mondta, hogy ez a két ország lesz minisztériuma tevékenységének fókuszában.

Az Iránnal kötött, de Washingtonban felmondott atomalkut szerinte újjá kell éleszteni azzal a szándékkal, hogy egy hosszabb távú és erősebb megállapodás legyen.

Ehhez hosszú utat kell megtenni – vélekedett.

Kína esetében a Trump-kormányzat keményebb fellépése szerinte helyes volt, de rosszul látott hozzá, és elidegenítette az Egyesült Államok szövetségeseit. Ahogy Kínát látjuk, nincs kétség, hogy a legnagyobb veszélyt jelenti az Egyesült Államokra – mondta.

Az izraeli-palesztin konfliktust illetően kiállt a kétállami megoldás mellett, de elismerte, hogy ez rövid távon nem reális.

A szenátus hírszerzési bizottságában Avril Haines közölte, hogy elsődleges fontosságúnak tartja a védekezést a kínai és más külföldi titkosszolgálati és befolyásolási műveletek ellen.

Avril Haines, Joe Biden megválasztott amerikai elnök jelöltje a hírszerzés csúcsigazgatói posztjára (Fotó: MTI/AP/The Washington Post pool/Melina Mara)

Leszögezte, az amerikai hírszerzési szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetőjeként a bizalom helyreállításán dolgozna, és mindig beszámolna az igazságról a döntéshozóknak, akkor is, ha az esetleg kényelmetlen.

Haines rendkívül nyugtalanítónak nevezte a kongresszus épületének január 6-i ostromát, és hozzátette, noha a fenyegetést jelentő hazai csoportokkal a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium foglalkozik elsősorban, a DNI támogató szerepet játszana a veszély pontos felmérésében.

A Központi Hírszerző Ügynökség

(CIA) volt igazgatóhelyettese kiemelte továbbá, hogy szerinte a hírszerzési munkában nincsen semmi helye a politikának.

Alejandro Mayorkas a belbiztonsági bizottság ülésén borzasztónak nevezte a Capitolium ostromát, és rámutatott, hogy a hatóságoknak van mit tanulniuk a történtekből. Ígéretet tett arra, hogy amennyiben jóváhagyják kinevezését, mindent el fog követni annak érdekében, hogy ilyen események ne történhessenek meg még egyszer.

Az amerikai belbiztonsági tárca élére jelölt Alejandro Mayorkas szenátusi meghallgatáson (Fotó: MTI/EPA/Pool/Bill Clark)

Az egykori szövetségi ügyész lenne az első latino származású és egyben az első bevándorló a belügyi tárca élén.

A védelmi tárca élére jelölt Lloyd Austin nyugállományú hadseregtábornok a fegyveres erők bizottságának ülésén azt mondta, kinevezése esetén azon fog dolgozni, hogy a hadsereg sorait megtisztítsák a rasszistáktól és szélsőségesektől, hogy helyreállítsák a szövetségesekhez fűződő viszonyt és stratégiailag Kínára összpontosítsanak.

Austin, aki az Egyesült Államok első fekete védelmi minisztere lehet, bejelentette azt a szándékát is, hogy erősítsék a hadseregben a sokszínűséget, amely az alacsonyabb szinteken már megvan, de a parancsnoki posztokon még mindig főleg fehér férfiak vannak.

Ha megerősítenek, keményen küzdeni fogok a szexuális támadások felszámolásáért, sorainknak a rasszistáktól és szélsőségesektől való megtisztításáért, s egy olyan légkör megteremtéséért, amelyben mindenkinek, aki alkalmas és szolgálatra kész, lehetőséget kap az ország méltósággal való szolgálatára

– mondta miniszterjelölti meghallgatásán Austin. „A védelmi minisztérium feladata az, hogy Amerikát biztonságban tartsa az ellenségeivel szemben. Ezt azonban nem tudjuk biztosítani, ha ezen ellenségek közül néhányan a saját sorainkban vannak” – tette hozzá.

Alejandro Mayorkas a belbiztonsági bizottság ülésén borzasztónak nevezte a Capitolium ostromát, és rámutatott, hogy a hatóságoknak van mit tanulniuk a történtekből. Ígéretet tett arra, hogy amennyiben jóváhagyják kinevezését, mindent el fog követni annak érdekében, hogy ilyen események ne történhessenek meg még egyszer.

Az egykori szövetségi ügyész lenne az első latino származású és egyben az első bevándorló a belügyi tárca élén.

A védelmi tárca élére jelölt Lloyd Austin nyugállományú hadseregtábornok a fegyveres erők bizottságának ülésén azt mondta, kinevezése esetén azon fog dolgozni, hogy a hadsereg sorait megtisztítsák a rasszistáktól és szélsőségesektől, hogy helyreállítsák a szövetségesekhez fűződő viszonyt és stratégiailag Kínára összpontosítsanak.

Austin, aki az Egyesült Államok első fekete védelmi minisztere lehet, bejelentette azt a szándékát is, hogy erősítsék a hadseregben a sokszínűséget, amely az alacsonyabb szinteken már megvan, de a parancsnoki posztokon még mindig főleg fehér férfiak vannak.

Szavai néhány perccel azután hangzottak el, hogy a Pentagon megerősítette, eltávolították a szolgálatból a Nemzeti Gárda 12 tagját egy nappal Biden elnöki beiktatása előtt, miután átvilágításuk során szélsőségesekkel való kapcsolatot tártak fel náluk.

Janet Yellen a pénzügyi bizottság előtti felszólalásában arról számolt be, hogy mihamarabb segítséget kívánnak nyújtani a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai által érintettek számára, nem várhatóak a közeljövőben adóemelések.

Janet Yellen, Joe Biden megválasztott amerikai elnök jelöltje a pénzügyminiszteri posztra (Fotó: MTI/EPA/The New York Tiimes pool/Anna Moneymaker / POOL)

Emellett elmondta, hogy az amerikai szankciós politika felülvizsgálatát tervezi, ugyanis biztosra szeretne menni, hogy a korlátozásokat egy stratégia mentén, megfelelő módon alkalmazzák.

Aláhúzta:

véleménye szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni fellépés leghatékonyabb módja az együttműködés a szövetségesekkel.

Kitért arra is, hogy a klímaváltozás egzisztenciális fenyegetés az amerikai gazdaságra nézve, ezért ki fog nevezni valakit a minisztériumon belül a cselekvés összehangolására.

Az alkotmányos előírások értelmében a kinevezéseket a szenátus plenáris ülése szavazza meg a szakbizottsági jóváhagyást követően.

Elemzők szerint nem valószínű, hogy a mostani jelöltek kinevezése még Biden szerdai beiktatásáig megtörténik.

A címlapfotó illusztráció.