Soha nem látott biztonsági intézkedésekkel készülnek Biden beiktatására

 

A capitoliumi ostrom miatt az amerikai biztonsági szervek úgynevezett túlbiztosítással készülnek a megválasztott elnök, Joe Biden január 20-ai beiktatására – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.

Soha nem látott biztonsági intézkedésekkel készülnek az Egyesült Államok hatóságai, a szokásos rendőrségi és titkosszolgálati erők mellett a nemzeti gárda 21 ezer tagját is Washingtonba vezényelték – hangzott el a műsorban.


Horváth József emlékeztetett: több tucat tagállamban mozgósították a Nemzeti Gárdát, mert egyes nagy városokban erőszakos megmozdulásokra számítanak. A tanácsadó ugyanakkor csak kis esélyt lát egy radikális tüntetéssorozat kialakulására. A demokraták békés hatalomátvételre készülnek, de ha mégis lesznek tüntetések, azok mindkét politikai oldalnak negatív hozadékkal járnának, és tovább rombolnák az Egyesült Államok külföldi megítélését – tette hozzá.

Az elnöki beiktatásoknál korábban a nem látható biztonsági intézkedések voltak túlsúlyban, de a Capitolium ostromával új jelenség ütötte fel a fejét, amely miatt a biztonsági szervek egy jól látható védelmet is szükségesnek éreznek – közölte.

A több tízezres katonai erő üzenet mindenki számára, hogy ne próbálja rendbontással kifejezni ellenérzését vagy akár támogatását az új elnökkel kapcsolatban – mondta Horváth József.


Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Washingtonban

A Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel majd a rendre szerdán, amikor beiktatják hivatalába a demokrata párti új elnököt. Az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek: a korábbi ceremóniák biztosításához képest – a kivezényelt fegyverős erők számát tekintve – idén legalább két és félszer nagyobb a készültség. A hatóságok leginkább attól tartanak, hogy fegyveresek egy csoportja támadást hajthat végre a beiktatás idején vagy valamilyen elrejtett robbanószerkezettel követhetnek el merényletet.

A katonák mellett a fővárosi rendőrség, más szövetségi államok rendvédelmi erői és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei is a helyszínen tartózkodnak majd a beiktatás napján. Az FBI szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A szervezet tájékoztatása szerint folyamatosan megfigyelik azon szélsőséges csoportok internetes tevékenységét, amelyek a legnagyobb veszélyt jelenthetik, és a jelentések aggodalomra adnak okot.

Az FBI ezenkívül attól tart, hogy a biztonsági erőkön belüli fenyegetés is fennállhat. Ezért egy ilyen esetleges belső támadás veszélye miatt idén még külön átvilágítják a Nemzeti Gárdának azt a 25 ezer tagját, akiket Washingtonba vezényelnek az eseményre

– mondta el Ryan McCarthy, a szárazföldi hadseregért felelős államtitkár.

Január 6-án este a távozó Donald Trump republikánus párti elnök több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli szabadtéri gyűlésen tartott beszédében arra buzdította őket, hogy menjenek a szövetségi törvényhozás épületéhez, ahol a Kongresszus két háza együttes ülést tartott, hogy kihirdesse Joe Biden győzelmét. Az erőszakba torkolló ostrom során öten meghaltak, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja.

Ryan McCarthy elmondta: hírszerzési jelentések arra utalnak, hogy felfegyverzett tüntetők megmozdulásokra készülhetnek a beiktatás napja előtt, illetve az azt követő napokban is. Az államtitkár kiemelte: a szolgálatra kijelölt katonák ismételt eligazításokat kapnak arra vonatkozóan, hogy mikor és hogyan használhatják fegyverüket, illetve hogyan tudnak gyorsan együttműködni a szükség esetén közbelépő rendőrökkel.

Szerdára két olyan helyet jelöltek ki Washingtonban, ahol tüntetéseket lehet majd tartani.

A haditengerészeti emlékműhöz és a John Marshall parkhoz a beiktatás napján körülbelül száz demonstrálót engednek majd be a szervezők. A Capitolium és a Fehér Ház környékén teljes a biztonsági készültség. A National Mallt, azaz a Capitoliumtól a Lincoln emlékműig tartó parkot lezárják a látogatók elől, és betonakadályokkal, kerítéssel és fegyveres katonákkal védik a beiktatás helyszínét.

Washington polgármestere bejelentette, hogy a metróhálózat tizenhárom állomását és négy nagyobb hidat is lezárnak, valamint szüneteltetik a városon keresztülhaladó vonat- és buszjáratokat. Muriel Bowser arra kérte az amerikaiakat, hogy lehetőség szerint otthon, a televízión keresztül kövessék a beiktatást, és kerüljék el a korlátozás alá eső területeket.

A címlapfotó illusztráció.