Maszk és engedély nélkül tüntettek Hollandiában

 


Fogytán a türelem több európai országban a korlátozások miatt. A hétvégén Ausztriában, Belgiumban és Hollandiában is tartottak korlátozásellenes megmozdulásokat – hangzott el az M1 Híradójában.


A holland tüntetők nagy része maszk nélkül vonult utcára, az előírt távolságot sem tartották egymástól,

így a rendőrség próbálta feloszlatni a tömeget. A rendőrök nem finomkodtak: gumibottal és vízágyúval raktak rendet.

Hangosbeszélőkkel és petárdákkal felszerelkezve, de maszkok nélkül vonult fel a tömeg Amszterdam belvárosában vasárnap. Több mint kétezren mentek utcára a járványügyi szabályokat megszegve, hogy az intézkedések előző nap bejelentett meghosszabbítása ellen tiltakozzanak.

A Rijksmuseum előtti térre bejelentett tüntetésre nem adtak engedélyt a hatóságok,

ennek ellenére a helyszínre kivonuló rendőrök sokáig csak farkasszemet néztek a főként fiatalokból összeverődött tömeggel.

Csak azután kezdték oszlatni a rendbontókat, hogy többen petárdákat dobtak a rendőrsorfalra. Ekkor kerültek elő a gumibotok, és vízágyúkat is bevetettek, hogy kiürítsék a teret. A zavargásba torkollott demonstrációt  végül feloszlatták a rohamrendőrök, és csaknem száz embert vettek őrizetbe.