Közel száz éve történtekért kért bocsánatot az ír katolikus egyház

 

Bocsánatot kért Eamon Martin érsek, az ír katolikus egyház vezetője kedden az írországi anyaotthonokban történt halálozások miatt egy független vizsgálóbizottság jelentésének közzétételét követően, amely szerint a 20. században csecsemők ezrei haltak meg ezekben az egyházi fenntartású létesítményekben.

Eamon Martin méltatta, hogy a közzétett dokumentum fényt derített „az egyházi és a társadalmi élet eme sötét fejezetére”.

Elismerem, hogy az egyház nyilvánvalóan része volt annak a kultúrának, amelyben az embereket gyakran megbélyegezték, bírálták és elutasították” – jelentette ki az érsek a jelentésben foglaltakra utalva, miszerint az egyedülálló nők és gyermekeik részére kialakított intézményekben az 1920-as és 1990-es évek között csecsemők ezrei hunytak el.

Ezért, illetve a maradandó sebekért és érzelmi károkért őszintén bocsánatot kérek a túlélőktől és mindazoktól, akiket személyesen érintenek a felfedett tények” – tette hozzá.

Mintegy kilencezer gyermek halt meg a vizsgált otthonokban, ami nagyjából 15 százaléka az otthonokban elhelyezett gyerekeknek

– áll a kedden közzétett jelentésben. Halálozások fő okaként légúti betegségek, illetve bélrendszeri gyulladások lettek feltüntetve. Az anyaotthonokban a kor társadalmában számkivetettnek számító egyedülálló nők éltek gyermekeikkel. A létesítmények állami ellenőrzés alatt álltak, de egyházi szervezetek vezették őket.

A dokumentum megállapításai szerint

a szakszerű személyzet hiánya párosítva az anyaotthonokban született gyermekek sorsa iránti általános érdektelenséggel nagyban hozzájárult a borzasztóan magas csecsemőhalandósághoz.

A vizsgálóbizottság szerint az 1960-as évek előtt a törvénytelennek számító gyermekek nagyobb valószínűséggel hunytak el ezekben az otthonokban, mint azok falain kívül.

Rendkívül kegyetlen volt a nők számára, akiket mind komoly diszkrimináció sújtott” – olvasható a jelentésben. Az anyaotthonokban élő nők gyakran nemi erőszak miatt estek teherbe, mások egészségügyi, vagy pszichikai problémákkal küszködtek.

A címlapfotó illusztráció.