Ezért volt rossz döntés brüsszeli bürokratákra bízni a vakcinák beszerzését

 

Nagy-Britanniában és Izraelben már tömegeket oltottak be a koronavírus elleni vakcinával. Az Európai Unióban ugyanakkor, kevesebb az oltóanyag, mint az igény. A különböző államok különböző ütemben jutnak hozzá. Gyakorlatilag Nagy-Britanniában soha nem volt még ennyi eset, mint most. Az osztrákok igyekeznek felgyorsítani az oltás ütemét, a franciák szerint legalább hatféle vakcinából kell beszerezni.

Az oltóanyag-beszerzés uniós szinten egységesen zajlik, az Európai Bizottságnak van joga tárgyalni olyan cégek képviselőivel, amelyek biztonságos, hatékony és akár már engedéllyel rendelkező termékkel tudnak megjelenni – mondta Maurer Szemere, a Századvég egészségügyi üzletágának vezetője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette, a bizottság a tagállamok nevében tárgyalt és döntött, hogy melyik gyártóval, mikor, milyen feltételekkel állapodik meg.

A kormány keze jobban meg van kötve ezúttal

A magyar kormány keze jobban meg van kötve az első hullámhoz képest, hiszen akkor, ha valaki nem volt elégedett az unió válságkezelésével, saját maga megállapodhatott akár távol-keleti gyártókkal, és közvetlenül beszerezte a védőfelszereléseket, azonban ez az oltóanyaggal nincs így.

„Az már látszik, hogy nem szerencsés az, ha egy ilyen helyzetben bürokratákra bízzuk az ilyen típusú döntési mechanizmust, akik nem elszámoltathatók” – fogalmazott.

Érthetőnek nevezte a franciák hozzáállását, akik többféle vakcinát szeretnének beszerezni, hiszen az idő nagyon fontos, hogy mikor sikerül elérni a lakosság átoltottságát.

Maurer Szemere nem látott még negatív szakértői véleményt az orosz Szputnyik vakcinával kapcsolatban, az egyetlen kritika az volt, hogy nincs még elég tudásunk róla.

Csaknem hárommilliárd euró vakcinára

Több mint kétmilliárd eurót mobilizált az Európai Bizottság vakcinacélokra, majd ősszel további hétszázötvenmilliót kértek a tagállamoktól – közölte az M1 brüsszeli tudósítója a Kossuth Rádióban.

Elmondta, a BioNTech német biotechnológiai vállalattal és amerikai partnerével, a Pfizer gyógyszergyárral novemberben szerződtek, és ez valóban későn volt, ahhoz képest, hogy a britek és az amerikaiak mikor kötöttek szerződéseket.

A BioNTech vezetője szerint azért hibás az Európai Bizottság, mert tőlük kevés oltóanyagot rendelt, és túlságosan szétterítette a támogatást a sok gyártó között. A bizottság ezt a vádat visszautasítja, álláspontja szerint a hiány oka a szűk európai gyártókapacitás.

Az Európai Bizottság közölte, hogy csak a keretszerződést kötötte meg, onnantól minden tagállam maga szerződik a gyártóval, hogy mikor mennyi vakcinát szállítson. Ugyanakkor valóban vannak nehézségek és eltérések a tagállamok között, például a Pfizer oltóanyagának szállítása nehéz, mivel  mínusz 70 fokon kell tárolni.

„Döcög a gépezet, amely az Európai Bizottság szerint nem meglepő, Brüsszelben úgy számolnak, hogy valamikor áprilisban düböröghet az oltási kampány” – zárta a tudósító.

A címlapfotó illusztráció.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.