Történelmi mélyponton a migráció, nehéz helyzetben az OECD-országok

 

Az OECD 2020-ra vonatkozó nemzetközi migrációs jelentése a koronavírus-járvány tükrében vizsgálja a migrációs mozgások alakulását. A Covid–19 megjelenése és elterjedése számos egészségügyi, gazdasági és szociális kihívás elé állította a társadalmakat – derül ki a Migrációkutató Intézet elemzéséből.

A világjárvány komoly hatással volt a nemzetközi migrációra is; míg az országok közötti migráció viszonylag magas szinten alakult 2018-ban és 2019-ben, addig 2020 első felében a határlezárások következtében lelassult, majd lényegében megállt.

Az OECD-országok (Kolumbia és Törökország kivételével) összesen körülbelül 5,3 millió migránst fogadtak be az előző évben, 2020 első felében azonban az átlaghoz képest 46 százalékkal csökkent a kiadott tartózkodási engedélyek száma. Az első félévi adatok alapján úgy tűnik, a migráció történelmi mélypontra esett ezekben az államokban.

A címlapfotó illusztráció.