Kevesebb mint 500 fő, 516 beoltott, épp hogy félezer, nincs reális és mért adat – ezekkel az elég eltérő adatokkal határozta meg a francia és a nemzetközi sajtó alig egy napja azoknak a létszámát, akiket a hét elejéig beoltottak a közel 67 milliós Franciaországban. A francia egészégügyi hatóságok azóta közölt adatai szerint az oltottak száma tegnap estig viszont már elérte az ötezer főt – ami sajtóvisszhangok szerint továbbra is igen kis arányt jelent.
A kormányzat legutoljára közzétett – bár éppen az államfő által támadott és vitatott hitelességű – hivatalos adatai múlt szombaton még kevesebb, mint 500 beoltottról tudnak – miközben a világon több millióan kapták meg az első oltásukat – írta az Ouest-France című regionalis napilap, föltéve a kérdést: milyen magyarázat lehetséges erre a lemaradásra? A lap legfrissebb kiadásában már módosította ezt az adatot: az egészségügyi kormányzat rákapcsolt, így kedd estig 5000 embet sikerült beoltani.
A regionális lap viszont a fővárosi Le Parisiennel együtt úgy véli: ez így is botrányosan alacsony szám a világon ismert 15 milliós összadattal szemben.
Az Ouest-France úgy tudja, múlt szombat estig összesen 432 embert oltottak be Franciaországban a koronavírus ellen, miközben Németországban eddig 240 ezer, Olaszországban 80 ezer, Nagy-Britanniában közel egymillió, az Egyesült Államokban több mint 4 millió fő oltakozott.
Az egészségügyi hatóságok először az idősotthonokban, az úgynevezett Ephad-intézményekben élőket szeretnék beoltani. Ők alkotják ugyanis a koronavírus-fertőzésben elhunytak egynegyedét – míg más országokban az egészségügyben dolgozók hatalmas tömegével kezdték meg az oltásokat. Az idősotthonok lakóit viszont nem csoportosíthatták, hívhatták be kijelölt oltóhelyekre, hanem tartózkodási helyükre kell kivinni a vakcinát, ami komoly logisztikai problémákat jelent.
Nem beszélve arról, hogy írásbeli beleegyezés is szükséges, amihez emiatt minden esetben egy előzetes találkozót kell megszervezni az érintettel. A hatályban levő jogszabályok értelmében egyes esetekben ráadásul föl kell venni a kapcsolatot a családtagokkal is, például ha az ellátott személy Alzheimer-kórban szenved. Mindez sok időt vett igénybe – magyarázzák az egészségügyiek.
„Nevetségesek vagyunk! Hallani sem akarok a Mauricette-szindrómáról!” – fakadt ki Emmanuel Macron köztársasági elnök az igen alacsony oltottsági adatokat kritizálva. Az elnök arra a 78 esztendős, Mauricette nevű hölgyre, a sevrani René-Muret Kórház egyik betegére utalt, aki először kapta meg Franciaországban a koronavírus elleni oltást. Az esetet hatalmas médiafigyelem kísérte, így felvételek tucatjai őrizték meg azt a pillanatot, amikor az idős asszonnyal közlik, hogy most „kapnia kell egy szurit”.
Fotó: EPA/Guillaume Horcajuelo
A történteket máig tartó, a társadalmi vita szintjéig hatoló polemizálás követte, miszerint az asszonnyal elmulasztották közölni, hogy egyáltalán miről van szó, és nem adtak neki lehetőséget arra, hogy a tények ismeretében döntést hozzon – nem beszélve arról, hogy nem tájékozódtak esetleges demenciájáról, mely esetben a hozzátartozóknak kellett volna döntést hozni.
Saját magát támadja az államfő? – vetette fel a kérdést a Le Canard enchaîné című, szatirikus hangvételű politikai lap, kiemelve, hogy éppen Macron áll a koronavírus ügyében tett tétova, kapkodó intézkedések kereszttüzében. Mint arra a Valeurs Actuelles is rámutat, például Alain Ficher, akit a kormányzat bízott meg az oltások megszervezésével, december 30-i nyilatkozatában elismerte, hogy egyáltalán nem specialistája ennek a kérdésnek.
Olivier Veran egészségügyi miniszter mindenesetre kapitulált: az országos felzúdulás hatására közölte, hogy megváltoztatják az eredeti stratégiát, mely szerint januárban csak az idősotthonok lakói és dolgozói kapják meg az oltást. A miniszter azt mondta, reméli, hogy már a héten engedélyeztetik a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni védőoltását, amellyel kapcsolatban az Európai Gyógyszerügynökség hétfőn jelezte, hogy a legrövidebb időn belül állást foglal. A miniszter egyúttal bejelentette, bővítik az oltóközpontok számát, és reményét fejezte ki, hogy a jövő hétre már körülbelül 300 ilyen központot sikerül kialakítani.
A Reuters hírügynökség emlékeztet arra, hogy a világ országai közt Franciaországban a legmagasabb azoknak a száma, akik szkeptikusak az oltással szemben.