×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ismét embereket rabolt, gyilkolt az Iszlám Állam

 

Legalább tizenegy síita muszlim szénbányászt gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek Pakisztán délnyugati részén – számoltak be helyi tisztségviselők vasárnap. A hatóságok a síitákat eretneknek tartó Iszlám Állam dzsihadista szervezetre gyanakszanak.

A síita kisebbség tagjai közé tartozó munkásokra az Afganisztánnal és Iránnal határos Beludzsisztán tartományban található Mas szénmezőn támadtak rá. A terület Kvetta tartományi székhelytől mintegy 48 kilométerre keletre található, számolt be a BBC World honlapja.

Moazzam Ali Dzsatoi, egy helyi félkatonai szervezet tisztségviselője elmondta, hogy a fegyveresek a közeli hegyekbe hurcolták a szénbányászokat, ahol agyonlőtték őket.

Hatan a helyszínen életüket vesztették, további öt ember pedig kórházba szállítás közben halt meg. A támadók csak a síita kisebbséghez tartozó munkásokkal végeztek, a többieket nem bántották.

A tettesek után hajtóvadászat indult.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de a Laskar-e-Dzsangvi nevű betiltott, szélsőséges szunnita szervezet többször vette célba a beludzsisztáni hazarákat a múltban. Mások szerint a síitákat eretneknek tartó Iszlám Állam dzsihadista szervezet vagy a tálibok követhették el a mészárlást. A tartományban szakadárok is működnek, de ők nem a hazarákat, hanem a nem helyi munkásokat szokták támadni.

Beludzsisztánban számos terrorcselekményt követtek el az elmúlt hónapokban: a szélsőségesek célpontjai között egy luxusszálló, egy katonai konvoj, a síita kisebbség tagjai és ellenőrzőpontok is szerepeltek.

A címlapfotó illusztráció.