Újabb 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot

 

A hétfő reggeli földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy öt kilométeres mélységben. Az első jelentések szerint Sziszeken jelentős károk keletkeztek. A földmozgást Zala, Somogy és Baranya megyében is sokan észlelték.

Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot hétfőn kora reggel – közölte a helyi sajtó.

A földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy öt kilométeres mélységben.

A földmozgást egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság. Anyagi károkról Sziszek, és a tőle 14 kilométerre délnyugatra fekvő Petrinja városából érkezett jelentés.

A nagyobb erősségű földmozgást több utórengés is kísérte, másfél óra belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű is. Andrej Plenkovic kormányfő több miniszterével, valamint Zoran Milanovic államfővel együtt a helyszínre utazott.

Plenkovic a sajtónak nyilatkozova örömének adott hangot amiatt, hogy a földmozgásban nem sérült meg senki, és jelentősebb anyagi kár sem keletkezett. „Amilyen év volt az idei, bizonyos értelemben sajnos úgy is ért véget” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány segíteni fog a károk helyreállításban.

Szakemberek arra figyelmeztettek, hogy több utórengésre is számítani kell. Horvátország szeizmikus területen fekszik, a földrengések pedig nem jelezhetők előre, ezért meg kell tanulni együtt élni a kialakult helyzettel – hangsúlyozták.

A horvát fővárost és környékét legutóbb március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember megsérült.  Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt.

A városmagban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó építmény.

Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágrábban a márciusi földrengés óta folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezer utórengést jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető.

Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.

Magyarországon is érezni lehetett a horvátországi földmozgást

A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint helyi idő szerint 06.28-kor hat kilométeres mélységben 5,4-es magnitúdójú földrengés volt Horvátországban.

A földrengést Zala, Somogy és Baranya megyében sokan érezték, de mivel a rengés epicentruma a magyar országhatártól körülbelül száz kilométerre volt, Magyarországon károk bekövetkezése nem valószínű – írták.

Hozzátették: a fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek.

A címlapfotó illusztráció.