Orbán Viktor: Megvédtük a magyarok pénzét, győzött a józan ész!

 

„Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Lezártuk az utolsó kört is, egymás tenyerébe csaptunk. A megállapodás megszületett. Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – jelentette be a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök.

 

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára korábban feltöltött videójában azt mondta:

„Lefutottuk az utolsó kört is. Megvan a megegyezés, pillanatokon belül be is jelentik. Azt kell mondanom, hogy mindenki az utolsó lapját is kijátszotta. Minden tétet megtett, az ítélet megszületett. A legvisszafogottabban is azt kell mondjam,

győzött a józan ész. Győztünk, mert nehéz időkben, mint a járvány, a gazdasági válság nincs ideje annak, hogy most folytassunk le politikai ideológiai vitákat, amelyek hátráltatnak bennünket a cselekvésben. Győzött a józan ész, mert végül is Európa egységét ezzel a döntéssel sikerült megőriznünk.

Ugyanakkor mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy egy szakasz zárult csak le. Vannak az asztalon olyan javaslatok, amely nem fog tetszeni számos tagállamnak, például nekünk, magyaroknak sem. Ideértve a migrációt vagy éppen a családellenes Brüsszel által tervezett intézkedéseket. Tehát lesz még baj,  de ma három dolgot mindenképpen elértünk. Megvédtük az európai alkotmányt, nem engedtük, hogy azt megkerüljék; elhárítottuk azt a veszélyt, hogy költségvetési eszközökkel rákényszerítsenek olyan döntéseket a magyarokra, amelyeket mi nem akarunk meghozni és nem akarunk elfogadni;

és végül, megvédtük a magyarok pénzét, amely a következő évek gazdasági fejlődésénél jól jönnek majd.

Szép esténk volt, ha nem is kell még kinyitni, mert várnunk kell pár percet, de már be lehet hűteni a pezsgőt.”

Von der Leyen: Európa halad előre, a megállapodás a felépülést szolgálja

Európa halad előre, a jóváhagyott hosszú távú költségvetési keret és pénzügyi segélycsomag a gazdaságok felépülését szolgálják – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóján. A bizottság elnöke hangsúlyozta,

az EU hétéves költségvetése, valamint a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap körülbelül 1800 milliárd eurót kitevő pénzügyi kerete erőforrást jelent, s elősegíti a felépülést és egy ellenállóbb, zöldebb, digitálisabb Európai Unió kiépítését.

„Gratulálok az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németországnak a megállapodás eléréséhez” – írta Ursula von der Leyen a Twitteren.

Az Európai Tanács által már júniusban elfogadott, majd most megerősített EU-költségvetés végösszege 1074 milliárd euró a 2021–2027 közötti időszakra. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap pedig 390 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatásból, valamint 360 milliárd euró hitelből áll.

Megszületett a megállapodás

Megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján – jelentette be a Twitteren Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Michel közölte, a megállapodás elfogadásával megkezdhető a pénzügyi csomagok végrehajtása és a járvány sújtotta gazdaságok újjáépítése. A mérföldkőnek számító helyreállítási csomag elősegíti a zöld és a digitális átmenetet is – tette hozzá.

A részleteket ismerő diplomáciai források szerint a huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás szerint a rendelethez olyan záradékot csatolnak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik.

Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni – közölték.