Elkezdődött a visszaszámlálás. A tervek szerint négy nap múlva kezdődik a koronavírus elleni tömeges oltás Nagy-Britanniában. Péntek reggelre megérkezett a brit szigetekre jelöletlen kamionnal az első oltóanyag-szállítmány, és egy meg nem nevezett helyen tárolják. Először a „különösen veszélyeztetett” embereket oltják be. A védekezés egyik irányítója azt mondta: ha a vakcina valóban olyan hatékony, ahogy az eddigi vizsgálatok mutatják, akkor 99 százalékkal csökkenteni lehet a fertőzöttek számát – hangzott el az M1 Híradójában.
Péntek hajnalban érkezett meg az első vakcinaszállítmány az Egyesült Királyságba. A brit gyógyszerfelügyelet a világon elsőként engedélyezte a Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását.
A vakcinákat Belgiumból, a Csatorna-alagúton át vitték a szigetországba jelöletlen kamionokban, és biztonsági megfontolásból egy meg nem nevezett helyen tárolják, mielőtt kiszállítják a kórházakba.
Az oltási kampány kedden kezdődik. Elsőként az idősotthonok lakói és gondozói, a 80 évesnél idősebbek, valamint az egészségügy frontvonalában dolgozók jogosultak a védőoltásra, amelyből két adagot kell beadni.
A jelenlegi felmérések szerint a britek nagyjából hatvan százaléka tervezi beoltatni magát.
A brit kormány tervei szerint már idén jelentős számban kaphatják meg a brit állampolgárok az oltást. A Pfizer belgiumi gyárában gőzerővel folyik a munka, hiszen csak a brit kormány 40 millió adagot rendelt a vakcinájukból. De innen látnák el az Európai Unió országait is.
A felkészülés már a kontinensen is folyik, Németországban – biztonsági okokból titkos helyeken – raktárakat létesítenek, ahol a hűtést igénylő vakcinát tartják. Kerülte az egyértelmű választ az oltási program megkezdéséről az Európai Tanács elnöke, Charles Michel is brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Bár gyorsított eljárásban folyik az uniós jóváhagyási folyamat is, az akár december végéig is elhúzódhat. A tagállamok csak ezután juttathatják el polgáraikhoz az uniós kontingensből nekik járó oltóanyag-mennyiséget.
Nagyrészt Magyarországon készülnek azok az ampullák, amelyekbe a Pfizer cég koronavírus elleni oltóanyaga kerül – mondta a Vas megyei Lukácsházán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A német tulajdonú cég 13,5 milliárd forintos beruházással 16 gépsort állít munkába, ezek évente több száz millió darab ampullát tudnak gyártani. A gépek egy része már meg is érkezett Lukácsházára. A fejlesztést a kormány kétmilliárd forinttal támogatja.
Az elsők között jelentkezett védőoltásra egy moszkvai tanárnő. Azt mondja, elsősorban a saját és a hozzá közel álló emberek biztonságáért döntött így.
Egy a domogyedovói kórházban a tesztelés részeként már több mint száz orvos megkapta a két adagból álló vakcinát komplikációk nélkül.
A moszkvai polgármesteri hivatal honlapján már regisztrálhatnak a pedagógusok, orvosok és szociális munkások a szombaton induló tömeges védőoltásra. A hatóságok szerint azonban hamarosan mások számára is elérhetővé válik az ingyenes vakcina.
Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el a koronavírus elleni széles körű védőoltáskampány előkészítését.
Moszkvában egyelőre 70 oltóállomást állítottak fel, amelyek naponta reggel 8 és este 8 óra között lesznek nyitva. A moszkvai városvezetés abban bízik, hogy legkésőbb 2021 elejére további 170 helyen lehet majd igényelni a vakcinát.
A hatóságok szerint az oltás meglehetősen biztonságos, 25 éves, kipróbált technológián alapul.
A klinikai tesztek alapján ráadásul kimondottan hatásosnak bizonyult a vakcina – számolt be a közmédia tudósítója.
A szakemberek abban bíznak, hogy az oltások segítségével nyárra fel lehet oldani a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások többségét.