×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyarország és Lengyelország támogatása nélkül is létrehozná a helyreállítási alapot az unió

 

Az Európai Unió valamennyi tagállamának összefogása helyett akár 25 tagország együttműködésével is létre lehet hozni a koronavírus-világjárvány utáni helyreállítást szolgáló 750 milliárd eurós alapot – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője csütörtökön.

A német politikus egy Berlinben szervezett online sajtóbeszélgetésen kiemelte: mindenkinek tudnia kell, hogy

a megerősített együttműködés nevű eljárás révén nincs jogi és technikai akadálya annak, hogy 25 tagország hozza létre a hitelekből és vissza nem térítendő támogatásokból álló, NextGenerationEU (NGEU) nevű alapot.

Ez ugyan politikailag nem kívánatos, de természetesen elindult már a gondolkodás arról, hogy mit lehet tenni, ha a december 10-én kezdődő EU-csúcson az ideológia a realizmus fölé kerekedik, és így nem sikerül a huszonheteknek együtt megteremteni az NGEU-t – mondta Manfred Weber.

A tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács értekezletének egy további témájával, a 2021-ben kezdődő hétéves időszakra szóló EU-s költségvetéssel (MFF) kapcsolatban aláhúzta:

amennyiben Magyarország és Lengyelország felelőtlen tevékenysége miatt nem sikerül elfogadni a költségvetést, január 1-jétől az éppen Magyarországnak és Lengyelországnak igen sok támogatást biztosító kohéziós alapokból sem lehet lehívni mind a betervezett összegeket.

Az MFF és az NGEU elfogadásának kockáztatása játék a tűzzel, és nagyon súlyos következményekhez vezet – jelentette ki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

A budapesti és a varsói vezetés által kifogásolt jogállamisági mechanizmusról elmondta, hogy a fő közös cél a jogi, jogállamisági kérdések depolitizálása, kivonása a pártpolitikai vitákból. Ezért alakították ki a mechanizmus úgy, hogy az EP-nek ne legyen szerepe benne.

Nem az EPP-nek, a szociáldemokratáknak vagy a zöldeknek kell pártpolitikai vitát folytatni arról, hogy működik-e a jogállam, szabad-e a sajtó és független-e az igazságszolgáltatás” – mondta Manfred Weber.

Hozzátette, hogy Németországban senkinek sem jutna eszébe az ilyen kérdéseket a Bundestagban (a szövetségi parlamentben) megvitatni, hanem mindenki menne rögtön Karlsruhéba, a szövetségi alkotmánybírósághoz.

Ilyen megoldás szükséges EU-s szinten is; az Európai Bizottság készítsen alapos elemzést, az Európai Tanács hozzon döntést, a döntéssel elégedetlen tagállam pedig forduljon az Európai Unió Bíróságához – fejtette ki Manfred Weber.

Hangsúlyozta:

nem Orbán Viktor elítéléséről van szó, hanem egy semleges jogállamisági mechanizmus bevezetéséről, és nem Magyarország vagy Lengyelország ellen foglalunk állást, hanem az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtó szabadsága mellett.

Kiemelte, hogy a következő napokban ebben a szellemben kell folytatni a vitákat, nem valaki ellen, hanem valami mellett kell érvelni.
Mindezzel összefüggésben arról is szólt, hogy a Fidesz EPP-tagságának ügyében döntő fontosságúak a következő órák és napok.

A címlapfotó illusztráció.