Az amerikai hírszerzés szerint Kína totális uralomra törekszik

 

Kína a legnagyobb fenyegetés a demokráciára és szabadságra a második világháború óta – fogalmazott John Ratcliffe, a valamennyi amerikai hírszerzési szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője a The Wall Street Journal című amerikai újság honlapján megjelent véleménycikkében csütörtökön.

„A hírszerzési információk egyértelműek: a globális dominanciára törekvő Peking uralni akarja az Egyesült Államokat és a világ többi részét gazdasági, katonai és technológiai értelemben” – húzta alá Ratcliffe.

A volt republikánus képviselőt tavaly tavasszal nevezte ki Donald Trump amerikai elnök a DNI élére.


Mint írta, mára Kína jelenti „a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok számára és a legnagyobb fenyegetést a világban a demokrácia és szabadság számára a második világháború óta.”

Ratcliffe szerint a kínai cégek stratégiája azt célozza, hogy ellopják az amerikai vállalatok szellemi tulajdonát, lemásolják azt, majd átvegyék a helyüket a globális piacon. Azzal vádolta a kínai vezetést, hogy „amerikai védelmi technológiákat lopott, hogy ezzel segítse Hszi Csin-ping kínai elnök agresszív hadseregfejlesztési terveit.”

A DNI vezetője hozzátette, hogy a kínai hatóságok attól sem riadtak vissza, hogy a saját hadseregük tagjain kísérletezzenek „biológiailag felerősített képességű katonák létrehozása reményében.”

Ratcliffe nem fejtette ki, mit ért ez alatt.

Az amerikai-kínai kapcsolatok az elmúlt időszakban egyre feszültebbé váltak egyebek mellett a kétoldalú kereskedelmet, a koronavírus-járvány kezelését, Hongkong autonómiáját, Tajvan státusát, valamint emberi jogi kérdéseket illető szóváltások és intézkedések mentén. Megfigyelők szerint Trump kemény fellépése Kínával szemben korlátozhatja Joe Biden várható elnök mozgásterét.