×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Titkosszolgálati akció állhat a Szájer-ügy hátterében

 

Még a baloldali hírportálok is titkosszolgálati akciót, és a magyar–lengyel vétó miatti választ sejtenek a Szájer Józsefet érintő múlt hétvégi brüsszeli razzia mögött. Van olyan lap, amelyik arra hívja fel a figyelmet, hogy az azóta lemondott fideszes képviselő mellett más befolyásos férfiak is részt vettek a szabálytalanul megrendezett partin, de az ő nevük valamiért nem szivárgott ki a sajtóba a hatósági iratokból – hangzott el az M1 Híradójában. A Magyar Nemzet beszámolója szerint Szájer József kilépett a Fideszből és a lapnak sikerült Orbán Viktor véleményét is kikérni az ügyben.

Eddig csak Szájer került célkeresztbe a partizók közül – idézte az M1 Híradója a Hvg.hu keddi cikkét. A Szájer Józsefet érintő ügy gyanús részleteire több, a lapnak nyilatkozó biztonsági szakértő hívta fel a figyelmet. A baloldali Hvg-nek egy volt titkosszolgálati tiszt azt mondta: Brüsszel a világ egyik legnagyobb kémközpontja, ahol hemzsegnek a biztonsági szervek és a hírszerzők.

A belga rendőrség pénteken tartott razziát azon a brüsszeli partin, amelyet a gyülekezési törvényeket megsértve tartottak. Azt ugyanakkor még a kormánykritikus Hvg.hu is felveti, hogy a fideszes Szájer József részvételének híre nem az újságírók, hanem a szivárogtató belga hatóságok érdeme.

„Nem lehet teljességgel kizárni, hogy a péntek éjjeli rendőrségi razziát ne kísérte volna valamilyen titkosszolgálati művelet”

– fogalmazott a lapnak egy nemzetbiztonsági szakértő, aki szerint az egyik legnyilvánvalóbb erre utaló jel, hogy a résztvevők közül csak a fideszes EP-képviselő pozíciója szivárgott ki, és néhány óra alatt pedig be is azonosította Szájer Józsefet a belga sajtó. Miközben – ahogy a lap fogalmaz – két másik diplomata is jelen volt a partin.

Az M1 információi szerint ott volt például egy, az unió első számú vezetőjének számító Ursula von der Leyen közvetlen környezetében dolgozó személy is, valamint egy magas rangú orosz diplomata is részt vett a partin.

Brüsszel bosszúja lehet a Szájer-ügy – erre már a szintén baloldali Publicus Intézet elemzője utalt a közösségi oldalon. Pulai András szerint az elmúlt években több száz brüsszeli diplomata vett részt hasonló partikon, így

kérdéses, hogy miért éppen akkor lát napvilágot egy ilyen ügy, amikor Orbán Viktor a Brüsszelnek fontos jogállamisági kritériumrendszer miatt megvétózta az uniós költségvetést.

Miért most derül ez ki? És ha sok fontos ember van ott, miért csak a Fidesz legfontosabb EU politikusa lett (eddig) körülírva” – teszi fel a kérdést a baloldali elemző.

Ugyanezt fejtegette Vona Gábor is. Sőt, a Jobbik korábbi elnöke Pulai Andrásnál is tovább ment és azt írta:

Szinte biztos vagyok benne, hogy az uniós vétó körüli botrány miatt vadászta le valamelyek német titkosszolgálat Orbán brüsszeli parancsnokát.

A volt európai parlamenti képviselő keddi közleményében úgy fogalmazott: lemondásával levonta a személyes és a politikai következtetést, és családjától, kollégáitól, valamint a választóktól is bocsánatot kér. Mint írta: „Kérem, hogy botlásomat harmincéves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem, ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre.”

Szájer József kilépett a Fideszből

A Magyar Nemzet szerda este arról írt hogy Szájer József szerdai nappal kilépett a Fideszből. A volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be.

A Magyar Nemzetnek a kormányülés szünetében Orbán Viktor is nyilatkozott.

„Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük” –mondta a kormányfő.

A címlapfotó illusztráció.