Óriási fordulat előtt az amerikai-iráni kapcsolatok

 

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt a The New York Times című amerikai napilapnak adott interjújában megerősítette, hogy vissza akar térni az Iránnal kötött többhatalmi atomalkuhoz, amelyet újabb tárgyalások kiindulópontjának tekint.

A szerdán közzétett interjúban Biden kifejtette, hogy a 2015-ben kötött megállapodáshoz történt visszatérést követően tárgyalásokat kell nyitni további egyezményekről Teherán nukleáris programjának további korlátozása, illetve a meglévő korlátozások meghosszabbítása érdekében. Mint mondta, többek között az iráni rakétaprogramról is tárgyalnának.

Biden úgy fogalmazott, hogy bár gondok vannak az iráni rakétaprogrammal és az ország egyéb tevékenységeivel, amelyekkel destabilizálja a térséget, a legjobb út az a régió stabilizálása érdekében, ha elsőként az iszlám köztársaság nukleáris programjával foglalkoznak.


Amennyiben Irán atomfegyverekhez jutna, az a térség más országait, így Szaúd-Arábiát, Egyiptomot és Törökországot is arra késztetné, hogy ilyen fegyvereket szerezzenek be - hangsúlyozta. A legutolsó dolog, amelyre szükségünk van a világnak ebben a térségében, az a nukleáris képességek kiépítése – tette hozzá.

Biden kampánya során azt ígérte, hogy megválasztása esetén újra csatlakozik az alelnöksége idején kötött 2015-ös megállapodáshoz, ha Irán szintén visszatér vállalt kötelezettségeinek teljesítéséhez. Az iszlám köztársaság jelezte, hogy kész maradéktalanul végrehajtani az egyezményt, amennyiben a következő amerikai elnök feloldja a Teherán ellen hozott szankciókat.

Donald Trump hivatalban lévő republikánus párti elnök 2018 májusában egyoldalúan kiléptette országát az atomalkuból, és ismét széles körű szankciókkal sújtotta a teheráni rezsimet.