A koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozások meghosszabbítását sürgette a német kormánykoalíció több vezető politikusa vasárnap.
A november 2-án bevezetett korlátozások az eredeti tervek szerint a hónap végén automatikusan megszűnnek. Angela Merkel kancellár és a tartományi kormányfők szerdán tárgyalnak arról, hogy miként folytassák a védekezést decembertől.
Szembe kell nézni a tényekkel, amelyek azt jelzik, hogy a zárlatot meg kell hosszabbítani, és el is kell mélyíteni – mondta Markus Söder bajor kormányfő a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.
„A hullámot megtörtük, de az új fertőződések száma sajnos nem csökken, az intenzív osztályok pedig egyre inkább megtelnek, és emelkedik a halálos áldozatok száma” –- mondta a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.
Szerinte két-három hétig kell még fenntartani az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseken - maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás, szellőztetés - túlmutató korlátozásokat, de legalább addig, amíg ötvenre nem süllyed a hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ez a mutató a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) legutóbbi, szombati kimutatása szerint 140,7-en áll.
„Ha most elveszítjük a türelmünket, és feloldjuk a zárlatot, minden kezdődik elölről, és végül még keményebb intézkedésekre lesz szükség, olyanokra, mint Ausztriában és Csehországban" – mondta a mindkét országgal szomszédos német tartomány miniszterelnöke.
Hasonlóan fogalmazott a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, aki a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak azt mondta, hogy el kell kerülni az ország teljes lezárását, amihez nagyban hozzájárulhat, ha az eddiginél szigorúbban korlátozzák az emberek fertőzésveszéllyel járó érintkezését.
A szövetségi szinten a CDU/CSU-val kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) több vezető politikusa is a határidő meghosszabbítását sürgeti.
„Minden amellett szól, hogy egy ideig még fenn kell tartani a korlátozásokat" – mondta a Bild am Sonntagnak Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter.
Hozzátette, hogy a részleges zárlat miatt kényszerszünetet tartó vállalkozások bevételpótló támogatását is ki kell terjeszteni.
A lehetséges új szabályokról az SPD egy másik tekintélyes vezetője, Malu Dreyer rajna-vidék-pfalzi miniszterelnök elmondta, hogy „egyelőre nincs lehetőség semmire, ami nem megy maszkviselés nélkül", ezért december elején még nem állhatnak vissza a rendes működésre például a vendéglők és a szállodák.
Az RKI vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 15 741 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez bő ezer esettel kevesebb az egy héttel korábbi 16 947-nél.
Az új esetekkel együtt 918 269 igazolt fertőződést regisztráltak Németországban.
A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 138-cal nőtt, 15 741-re.