×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Erre kéri a fiatal közgazdászokat Ferenc pápa Assisiben

 

Ferenc pápa arra kérte a fiatal közgazdászokat, vállalkozókat és üzletembereket egy szombati ifjúsági fórumon az olaszországi Assisiben, hogy a koronavírus-járvány elmúlása után olyan fejlesztési programokat kezdeményezzenek, amelyekbe be lehet vonni a szegényeket is.

A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba és önzésbe kezdene a világ, mint amit előtte folytatott – jelentette ki az egyházfő a fórumra készített videoüzenetében. Ehelyett a szegények hadd vehessenek részt azokban a vitákban, amelyek egy „más gazdaságtörténetről” szólnak, egy olyanról, amelyre nagy szükség van ˜– mondta.

Arra kérte a fiatalokat, hogy segítsenek fenntarthatóbbá tenni a termelési láncokat és a fogyasztási szokásokat, mert a gazdasági modellek közvetlen céljának nem csak a profitnak és a politika támogatásának kell lennie, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek milyen emberi, társadalmi és környezeti károkat okoznak.

Nem elég testvéreinknek csak a legalapvetőbb szükségleteit kielégíteni, hanem el kell fogadnunk, hogy a szegényeknek is joguk van ott ülni a megbeszéléseken, részt venni a vitákban, hogy utána megtermelhessék javaikat. Ez a modell meghaladja a jóléti államét – szögezte le Ferenc pápa.