×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A fél életét börtönben töltő izraeli kémnek a CIA nem bocsátott meg

 

Az Izrael javára történt kémkedésért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt és ebből 30 évet letöltő amerikai Jonathan Pollard elhagyhatja az Egyesült Államokat – jelentette be az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium pénteken este.

Pollard az amerikai haditengerészet hírszerzési elemzője volt, amikor 1985-ben letartóztatták kémkedésért. A férfi elismerte bűnösségét, és 1987-ben ítélték el.

Miután 30 esztendőt letöltött a büntetéséből, 2015-ben feltételesen szabadlábra helyezték, de elektronikus nyomkövetőt kellett viselnie a lábán, este nem hagyhatta el az otthonát és öt évig nem hagyhatta el az Egyesült Államok területét.

A próbaidő leteltével a feltételesen szabadlábra helyezett elítéltekkel foglalkozó bizottság - amely az amerikai igazságügyi tárca egyik hivatala - áttekintette a Pollard-dossziét és közleményt adott ki, amelyben leszögezte: „semmi nem utal arra, hogy Jonathan Pollard a továbbiakban megsértené a törvényt". A tárca egyúttal elrendelte, hogy oldják fel az egykori kémre kiszabott korlátozásokat.

A texasi születésű, most 66 éves Pollard korábban többször közölte, hogy Izraelben szeretne letelepedni. 1995-ben megkapta az izraeli állampolgárságot.

„Hálásak vagyunk és végtelenül örülünk, hogy ügyfelünk mentesült végre minden további korlátozástól, és most már minden tekintetben szabad ember" - jelentette ki Eliot Lauer és Jacques Semmelman, Pollard két ügyvédje a washingtoni bejelentés után közzétett közleményükben pénteken.

Bár azt írták, remélik, kliensüket minél előbb Izraelben láthatják, nem erősítették meg, hogy Pollard elhagyja-e New Yorkot, ahol 2015 óta él. Mint írták: Pollard egyelőre súlyos rákbetegséggel küzdő feleségét ápolja New Yorkban.

Az izraeli kormányok és Pollard szimpatizánsai évtizedeken keresztül lobbiztak az amerikai kormányoknál Pollard büntetésének enyhítése érdekében, de az amerikai védelmi minisztérium és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) soha nem bocsátotta meg neki, hogy titkosított hadiipari dokumentumokat adott át - pénz ellenében - Izraelnek.

Az 1990-es években George Tenet, akkori CIA-igazgató még lemondással is fenyegetett arra az esetre, ha Bill Clinton amerikai elnök kegyelmet gyakorol.

Elemzők szerint a többi között ezek a dokumentumok is segítettek Izraelnek abban, hogy 1985-ben lebombázhassa a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) akkor még a tunéziai fővárosban lévő központját, vagy 1988-ban - szintén Tuniszban - meggyilkolhassa Abu Dzsihádot, azaz Khalil al-Vazirt, a PFSZ akkori második számú vezetőjét.

Az Abu Dzsihádot megölő izraeli kommandósok egyike 2012-ben a Jediót Ahronót című lapnak a katonai cenzúra engedélyével adott interjújában elismerte a gyilkosságot.