Bealkonyult a benzines és dízelautóknak Nagy-Britanniában

 

Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél tíz évvel korábban, már 2030-ban megtiltják az új benzin- és dízelüzemű személyautók és kisteherautók értékesítését.

A brit kormány összeállította a zöldipari forradalom elnevezésű nagyszabású és hosszú távú gazdaságátalakítási csomagtervét. Ennek főbb pontjait szerda hajnalban ismertette a londoni kormányfői hivatal.

London már 2017 közepén bejelentette, hogy a több évtizedre szóló környezetvédelmi program keretében 2040-től csak elektromos, illetve hibridüzemű autók és kisteherautók kerülhetnek forgalomba Nagy-Britanniában.


A brit kormány azonban a Downing Street szerdai ismertetése szerint egy évtizeddel korábban, már

2030-ban be akarja szüntetni az új benzin- és dízelüzemű személyautók és furgonok értékesítését, 2035-től pedig a hibrid meghajtásúakét is.

A kormány meghirdetett célja, hogy a brit gazdaság 2050-re nettó semleges szén-dioxid-kibocsátóvá váljon.

A program fő elemei közé tartozik az a célkitűzés, hogy 2030-ra minden angol háztartásnak tengeri szélerőművek szolgáltassák az energiát. Ennek érdekében tíz éven belül 40 gigawattra, a jelenlegi szint négyszeresére kell emelni a szélerőművek energiatermelését.

Nagy-Britannia a kormány szerdán meghirdetett programcsomagja alapján világelsőségre törekszik a légkörből káros szennyező anyagokat kivonó és tároló technológiák kidolgozásában is. A célkitűzés az, hogy e technológiákkal 2030-ra évi tízmillió tonna szén-dioxidot lehessen eltávolítani az atmoszférából.

A kormány mindezek megvalósítására költségvetési forrásokból 12 milliárd font (4900 milliárd forint) beruházást tervez a következő évtizedben, és a magánszektorból ennek több mint a háromszorosát kívánja bevonni társfinanszírozás formájában.

Járművek torlódnak a londoni északi körgyűrűn (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

Boris Johnson kormányfő már az év elején körvonalazta a nagyszabású gazdaságátalakítási program főbb elemeit azon a londoni rendezvényen, amely az ENSZ eredetileg novemberre Glasgowba összehívott 26. nemzetközi klímakonferenciáját volt hivatott előkészíteni. A konferenciát utóbb a koronavírus-világjárvány miatt egy évvel elhalasztották.

A londoni tudománytörténeti múzeumban megtartott februári rendezvényen a brit kormányfő elmondta: Nagy-Britannia 1992 óta 42 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását, miközben 73 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke.

Három évtizede a brit áramtermelés 70 százalékát adták széntüzelésű erőművek; ez az arány mára 3 százalékra csökkent

– hangsúlyozta a brit kormányfő.

A brit kormány szándéka az, hogy 2024-ben már ne működjön szénerőmű Nagy-Britanniában.

A csomagtervről Boris Johnson Twitter-oldalára feltöltött bejegyzésben is olvashatunk, melyben azt írja, hogy a tíz pontból álló tervük összesen 250 ezer munkahelyet hoz létre és támogat.

Az Egyesült Királyság kormányának hivatalos oldalára feltöltött tervben az olvasható, hogy az autógyártókkal és -értékesítőkkel folytatott széles körű konzultációt követően a miniszterelnök megerősítette, hogy az Egyesült Királyság 2030-ig, a tervezettnél tíz évvel korábban, befejezi az új benzin- és dízelautók és kisteherautók értékesítését. Ezek mellett konzultációt is indítanak a tervezett intézkedésekről, hogy az Egyesült Királyság a nulla kibocsátású árufuvarozás élmezőnyébe kerüljön. Ezzel kapcsolatban azonban még nem határozták meg a teljesítés dátumát.

A címlapfotó illusztráció.