Amerikai vakcinát engedélyezhetnek elsőként

 

Megállapodott az Európai Bizottság egy amerikai és német együttműködéssel kifejlesztett vakcina beszerzéséről a gyártókkal. A fejlesztők szerint az oltás hatékonysága 90 százaléknál is magasabb, ez lehet az első vakcina, amit engedélyeznek a nyugati világban. Ha minden jól halad az engedélyekkel, akkor idén 50 millió adagot tudnak belőle gyártani – ami a Föld 7 milliárdos lakosságához képest elenyésző mennyiség, jövőre 1,3 milliárd adagot ígérnek – hangzott el az M1 Híradójában.


Már gyártják az amerikai koronavírus-vakcinát. Ahogy bebizonyosodott a hatékonysága, azonnal nekiláttak nagyüzemben előállítani. Az első adag heteken belül forgalomba kerülhet. Az oltóanyagot világszerte több mint 43 ezer emberen tesztelték.


A klinikai vizsgálatok a vártnál jobb eredményeket hoztak. Azt mutatják, hogy a vakcina biztonságos és rendkívül hatékony. Míg az influenza elleni oltás a beoltottak 60 százalékát védi meg teljesen, addig az amerikai koronavírus-vakcinánánál ez az arány 90 százalék felett van. Vagyis szinte mindenkinél megakadályozza a fertőzés kialakulását.

A vakcinát az amerikai Pfizer és a német BionTech vállalat közösen fejlesztette ki. A kutatásokban több magyar is részt vett. Egyikük Karikó Katalin, a BionTech alelnöke, aki nemrég a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy a vakcina megbízható.

Nincs mellékhatása, mert nem a legyengített vírust tartalmazza, csupán egyetlen fehérjét. A teljes védettséghez két oltás kell beadni három hét különbséggel. A beadása után kialakulhat láz és rossz közérzet, de az egy napon belül elmúlik.

Az Egészségügyi Világszervezet üdvözölte a bejelentést és biztatónak nevezte az eredményeket. Az Európai Unió pedig közölte, 300 millió adagot vásárol az oltóanyagból.

A koronavírus elleni vakcinából Magyarországra is kerül. Ingyenes lesz, elsőként a krónikus betegségben szenvedők, valamint az egészségügyi dolgozók kaphatják meg. Addig pedig rendelkezésre állnak hatásos terápiák és gyógyszerek. A Favipiravir nevű készítményből hétfőn újabb egymillió adag érkezett hazánkba.

Orbán Viktor személyesen ellenőrizte kedd délután a Kínából beszerzett szállítmányt. A miniszterelnök a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosával nézte át a készleteket. Szlávik János arról tájékoztatta a kormányfőt, hogy tízezer beteg kezelésére elegendő ez a mennyiség. Azok a fertőzöttek kapják meg, akiknek már tüneteik vannak, lázasak, köhögnek, de még nem igényelnek kórházi ellátást.