Mit kérsz? Marihuánát vagy eutanáziát?

 

Az új-zélandiak szűk többséggel elutasították a népszavazáson a marihuána legalizálását, viszont egyértelműen támogatták az eutanázia törvényesítését – derült ki a pénteken közzétett eredményekből.

A szavazók 50,7 százaléka mondott nemet a marihuána legalizálására, míg 48,4 százalék szavazott igennel. Egyértelműbb többség alakult ki a másik népszavazáson, ahol az eutanáziáról mondtak véleményt a szigetország lakói: 65,1 százalék támogatta az eutanázia törvényesítését 33,7 százaléknyi ellenszavazattal szemben – közölte a választási bizottság.

Jacinda Ardern, Új-Zéland nemrég újraválasztott kormányfője – aki a referendumra bocsátott mindkét kezdeményezést támogatta – korábban azt ígérte, tiszteletben fogja tartani a népszavazás eredményét. Így második kormányzati ciklusában várhatóan nem kerül majd újra napirendre a marihuána legalizálása.


Az eutanáziáról szóló törvény 2021 novemberében fog életbe lépni. Ennek értelmében az olyan gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember, aki várhatóan 6 hónapon belül meghal, és elviselhetetlen fájdalmakkal küzd, kérvényezheti, hogy gyógyszerekkel vessenek véget az életének.

A két népszavazást október 17-én, egy időben tartották a parlamenti választásokkal, amelyen a régi-új kormányfő vezette baloldali-liberális Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, így egyedül alakíthatott kormányt. A negyvenéves Jacinda Ardernt pénteken iktatták be második kormányfői hivatalába. Kormányában sok nő és több maori őslakos is helyet kapott.

A parlamenti választás hivatalos végeredményét is pénteken hozták nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy Ardern nem az eddig emlegetett 49, hanem 50 százalékot szerzett a választáson, és pártja az eddig kalkulált 64 helyett 65 parlamenti mandátumhoz jutott a 120 fős törvényhozásban.

A címlapfotó illusztráció.