Rendőröket akart megkéselni két belga fiatal

 

A belga rendőrség a múlt hét végén tartóztatotta le a két fiatalkorút, akiket terrormerénylet kitervelésével vádolnak.

Az újság, a belga ügyészi hivatal által csütörtökön közzétette közleményre hivatkozva azt írta, hogy a 16 és 17 éves fiatalokat a Liége-i tartományban fekvő Eupen városában vették őrizetbe a hatóságok. A merénylet kitervelése mellett terrorszervezetben való részvétellel is gyanúsítják őket.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a két potenciális merénylőt a településen végrehajtott rendőrségi razziák keretében fogták el, és letartóztatásuk után ifjúságvédelmi intézményben helyezték el őket. A vádemelés nyomán ügyüket a fiatalkorúak bírósága tárgyalja.


Az ügyészség azt is közölte, hogy a két tizenéves jogainak védelme érdekében nem közöl további információkat az esettel kapcsolatban.

Az RTBF belga műsorszolgáltató szerint a két gyanúsítottól a hatóságok bizonyíték gyanánt elkoboztak egy Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek tett hűségesküről szóló videofelvételt.

Belgiumban 2016 márciusában történt legutóbb terrortámadás: a brüsszeli merényletben a főváros mellett fekvő zaventemi repülőtéren robbant két pokolgép, egy pedig a főváros egyik metróállomásán. A terrorcselekményben 32-en veszették életüket, több mint kétszázan megsebesültek.

A címlapfotó illusztráció.