Újabb őrizetbe vételek a nizzai terrortámadás ügyében

 

A francia rendőrség szombaton közölte, hogy az elkövetőn kívül még három embert vettek őrizetbe, akiknek közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában két napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez.

Az elkövetőt, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávit egyelőre nem tudják kihallgatni: válságos állapotban kórházban ápolják, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította.

Az arab férfi csütörtökön – az évnek azon a napján, amelyen a muszlim hagyomány szerint Mohamed próféta született – reggel a nizzai katolikus templomban Allah akbar felkiáltással három embernek elvágta a torkát. Egyik áldozatán olyan mély sebet ejtett, hogy szinte elválasztotta a fejet a testtől.


A francia hatóságok iszlamista terrortámadásnak minősítették a bűntényt.

Francia igazságügyi forrásból közölték: még a merénylet napján, csütörtökön őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki videofelvételek szerint előző este az elkövetővel beszélt. Pénteken két másik embert, egy 33 éves és egy 35 éves férfit is őrizetbe vettek, akik szintén közvetlen kapcsolatban álltak a merénylővel és egymással is.

A tunéziai merénylő illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén, miután előzőleg Olaszországban kiutasító határozat született az ügyében. Az olasz hatóságok közölték, hogy nincs elég hely ahhoz, hogy minden illegális bevándorlót, aki a kiutasítás végrehajtására vár, őrizetben tartsanak. Iszávi ezért mozoghatott szabadon.

A nizzai késelés előtt alig két héttel történt, hogy egy párizsi külvárosban egy csecsen iszlamista késsel megölt és lefejezett egy tanárt, aki a tanórán bemutatta a diákoknak a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat. A rajzok a Charlie Hebdo szatirikus lapban jelentek meg, és a megjelentésük miatt bosszúból 2015 januárjában Párizsban két dzsihadista merénylő vérfürdőt rendezett az újság szerkesztőségében: 12 embert agyonlőttek, 11 másikat megsebesítettek.

Az iszlamista indíttatásból elkövetett párizsi és nizzai gyilkosságok után több ezer katonát vezényeltek a franciaországi utcákra, hogy fokozottabban védjék az iskolákat és a kegyhelyeket.

A címlapfotó illusztráció.