×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Keserű pirulát kell lenyelniük a németeknek a koronavírus miatt

 

A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma óta a legszigorúbb óvintézkedéseket, illetve korlátozásokat vezetik be a jövő héttől Németországban. Az intézkedések nem alaptalanok, hiszen csütörtökön mintegy 17 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak az országban.


 

Angela Merkel kancellár és a tartományi miniszterelnökök maratoni tanácskozáson vettek részt. Ezen a tanácskozáson döntöttek a korlátozásokról – mondta Noll Katalin, a közmédia tudósítója az M1 Ma reggel című műsorában.

A hétfőn életbe lépő korlátozások alappillére és mottója az emberi kapcsolatok korlátozása.

Ennek értelmében egy családnak csak egy másik családdal (háztartással) szabad találkoznia, egyszerre legfeljebb tíz embernek.

A németeknek az utazásokat is korlátozniuk kell, a magánjellegű utazásokat el kell halasszák, csak az üzleti utak engedélyezettek. Aminek következtében a szállodák is kizárólag azokat a vendégeket fogadhatják, akik üzleti célból érkeznek.

Emellett, a gasztronómiai egységek (éttermek, bárok, lokálok) is be kell bezárjanak. Az éttermekből csak elvitelre lehet majd rendelni – mondta.

Hozzátette,

a szórakozásról és a kultúráról is le kell mondaniuk a németeknek,

mivel novemberben a színházak, mozik, múzeumok, koncerttermek, operák is bezárnak.

A boltoknál is szigorításokat vezetnek be, egy bolt csak akkor nyithat ki, ha biztosítani tudja, hogy tíz négyzetméteren belül csak egy vásárló tartózkodik.

Az intézkedések megosztották a politikusokat,

a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kedvezően fogadta a szigorításokat, azokat mérföldkőnek nevezte, ellenben az Alternatíva Németországért (AfD) párt politikusai azt hangsúlyozták, most már együtt kell élni a koronavírussal. A Német Szabaddemokrata Párt (FDP) egyik képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a korlátozó intézkedések nagy része jogszabályellenes, hiszen azokat már korábban több németországi bíróság is annak minősítette – mondta Noll Katalin.

A címlapfotó illusztráció.