×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Kadirov: Macron kijelentései a Mohamed-karikatúrákról terrorizmust szítanak

 

Emmanuel Macron francia elnök terrorizmust szít azzal, hogy a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat a szólásszabadság által igazolja – írta Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője kedden Instagram-oldalán.

Kadirov azt követően nyilatkozott az ügyben, hogy Franciaország figyelmeztetést adott ki a muszlim országokba, illetve muszlim többségű térségekbe látogató, valamint ott élő állampolgárai számára a karikatúrák nyomán felborzolt kedélyek miatt.

Október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében azért ölt meg és fejezett le egy tanárt, mert az a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak.

A meggyilkolt Samuel Paty búcsúztatóján Emmanuel Macron államfő azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

Kadirov egyben igyekezett kicsinyíteni annak tényét, hogy a merénylő Csecsenföldről származott. Mint írta, a támadó Franciaországban nőtt fel.

A csecsen vezető hangsúlyozta, hogy Macron téved, amikor a szólásszabadság megnyilvánulásaként állítja be ezeket a gúnyrajzokat.

A terrorizmusba kényszeríted, illetve afelé tolod az embereket, nem hagyva más választást nekik, megteremtve a szélsőségesség növekedésének feltételeit a fiatalok fejében. Bátran hívhatod magad a terrorizmus vezetőjének és ihletőjének országodban” – fogalmazott Kadirov.

Macron hivatala egyelőre nem reagált ezekre a kijelentésekre. A francia elnök korábban csendes hősnek nevezte Patyt, és megfogadta, hogy harcolni fog országában az iszlám szeparatizmus ellen.

Több muszlim országban tüntetéshullám, illetve a francia termékek bojkottja vettek kezdetét Macron karikatúrákkal kapcsolatos kijelentései nyomán.

A címlapfotó illusztráció.