×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Mohamed-karikatúrák igen, francia termékek bojkottja nem

 

Párizs azt kérte vasárnap a muzulmán országok kormányaitól, hogy állítsák le a felhívásokat a francia termékek bojkottjára és a francia kormány elleni tüntetésekre, amelyeket egy radikális kisebbség kezdeményezett. A tárca a francia állampolgárok védelmének szavatolását is kérte a külföldi országoktól.

A muzulmán világban egymást követik a felhívások a francia termékek bojkottjára és tüntetésekre azóta, hogy Emmanuel Macron államfő a kegyetlenül meggyilkolt történelemtanár végső búcsúztatásán kijelentette, hogy Franciaország továbbra is publikálni fog Mohamed-karikatúrákat, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A francia elnök korábban azt mondta, hogy az iszlám világszerte válságba került, s a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte a külföldi befolyás visszaszorítására.

Samuel Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A tettest a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.

A bojkottfelhívásoknak semmilyen tárgyi alapjuk nincsen, és azonnal véget kell nekik vetni, ahogy az országunk elleni minden támadásnak is, amelyeket egyébként egy radikális kisebbség kezdeményezett” – olvasható a francia külügyminisztérium közleményében.

A tárca szerint

az elmúlt napokban több közel-keleti országban a francia élelmiszeripari termékek bojkottjára szólítottak fel, és a közösségi oldalakon időnként gyűlölködő hangnemben tüntetésekre szólítanak fel Franciaországgal szemben.

Ezek a felhívások Párizs szerint „kiforgatták a Franciaország által képviselt álláspontot a lelkiismereti, a vallás- és a szólásszabadságról, valamint a gyűlöletre való felhívás elutasításáról” – hangsúlyozta a külügyminisztérium.

Vasárnap este Emmanuel Macron több Twitter-üzenetben is jelezte franciául, angolul és arabul, hogy Franciaország elutasítja a gyűlöletbeszédet, és a nyitott az értelmes vitára.

A szabadsághoz ragaszkodunk, az egyenlőséget szavatoljuk, a testvériséget mélyen megéljük” – írta az államfő.

Történelmünk a diktatúrák és a fanatizmusok elleni küzdelemről szól. Ezt folytatjuk

– tette hozzá.

Közleményében a külügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy az elnök megszólalásai és a készülő törvénytervezet is „a radikális iszlamizmus elleni küzdelmet szolgálja, a franciaországi muzulmánokkal együtt, akik szerves részeit képezik a francia köztársaság történelmének és társadalmának”.

A francia külügyminisztérium jelezte, hogy mozgósította a diplomáciai hálózatát annak érdekében, hogy az adott országokban emlékeztesse és magyarázza el Franciaország álláspontját az alapvető szabadságjogok és a gyűlölet elutasításának kérdésében.

A címlapfotó illusztráció.