Indiai kutatók szerint nem hatásos a vérplazmakezelés

 

Nem hatásos a lábadozó betegek ellenanyagban gazdag vérplazmája a Covid-19 kezelésében – derül ki egy Indiában végzett kutatás pénteken ismertetett eredményéből.

A British Medical Journal című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a lábadozók vérplazmája nem csökkenti a halálozási arányt és a betegség súlyosra fordulását sem sikerült vele megakadályozni.

Donald Trump amerikai elnök augusztusban történelmi áttörésnek nevezte a vérplazmás kezelést, ám a mintegy 400 Covid-19-es beteg bevonásával végzett esettanulmány ezt nem látszik alátámasztani. A kezelés sürgősségi alkalmazását az Egyesült Államok és India is engedélyezte.


„A kísérlet során az derült ki, hogy a vérplazma kis hatással van arra, hogy a betegek megszabaduljanak a vírustól, de ez arra nem elegendő, hogy felépüljenek a betegségből” – állapította meg Simon Clarke, a readingi egyetem mikrobiológus szakértője.  „Egyszerűen fogalmazva: nincs gyógyító hatása” – tette hozzá Clarke.

A kísérletet 464, közepesen súlyos tüneteket mutató Covid-19-es beteggel végezték, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoport vérplazmát és szabványos orvosi ellátást kapott, míg a kontrollcsoport nem kapott plazmát, csak hagyományos ellátást.

Hét nap után a plazmával kezelt betegek egyes tünetei enyhültek, és az ellenanyagok nagyobb arányban semmisítették meg a vírust a szervezetükben, de a 28 nappal később a két csoportban nem volt különbség a halálozási arány és betegség súlyosbodása között.

„A vérplazma leszereplése csalódás, de nem teljesen meglepő” – vélekedett Ian Jones, a readingi egyetem virológusa, aki szerint a vérplazmás kezelés akkor lehet hatásos, ha valaki a megfertőződést követően nagyon rövid időn belül megkapja, ezért azt javasolta, hogy olyanokon végezzenek vérplazmás kezelési kísérleteket, akiket frissen diagnosztizáltak a fertőzéssel.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is az a legbiztosabb, ha az emberek védekeznek a fertőzés ellen, és nem kapják el a vírust.