×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nyolcvanéves a Fekete Gyöngyszem

 

Pelé, a nyolcvanadik születésnapját pénteken ünneplő világklasszis brazil labdarúgó a rajongóinak szóló üzenetében elmondta, hogy boldog és egészséges, valamint örömét fejezte ki, hogy tiszta szellemi állapotban jutott el életének ehhez a mérföldkövéhez.

Az utóbbi időszak nagy részében Pelé brazíliai otthonában keresett menedéket a koronavírus-járvány által egyik leginkább sújtott országban, születésnapja előtt azonban jókedvűen beszélt az ünnep alkalmából készített videóban.

„Most, hogy nyolcvanéves vagyok, meg kell köszönnöm Istennek az egészséget, amelyet adott nekem ahhoz, hogy megéljem ezt a pillanatot tisztán, bár nem mindig intelligensen” – mondta nevetve. Hozzátette, bárhová megy a világon, szeretettel fogadják és minden ajtó nyitva áll előtte.

„Remélem, amikor a mennybe kerülök, Isten is hasonlóképpen üdvözöl majd engem, mint ahogy mindenki más üdvözöl engem ezen a napon, köszönhetően szeretett futballunknak” – hangsúlyozta.

A háromszoros világbajnok Pelé az elmúlt években többször szorult kórházi kezelésre, és csípőproblémái miatt már nehezen jár. Kiemelte, életében sok mindent elért, sok gólt szerzett, édesapa lehetett és nevelhette az utódokat, egyetlen dolgot azonban hiányol, életének zenei mementóját, vagyis egy róla szóló musicalt.