Sokkolta a francia közvéleményt a pénteki támadás, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak – fogalmazott a szakértő.
A tanárok köztisztviselők, a francia köztársasági értékrend egyik legfontosabb képviselőinek tekintik őket, a szólásszabadságot pedig az egyik különösen fontos értéknek – mutatott rá.
A szakértő kifejtette, kiszivárgott hírek szerint az elhárítás korábban úgy ítélte meg, hogy kezelni tudják az iskolában kialakult feszültséget az intézményen belül, ami nem sikerült. A szülők és az őrizetbe vettek kapcsolatrendszerében vannak olyan radikálisok, akik már rajta voltak a terrorgyanús személyek listáin, ezért Soós Eszter Petronella arra számít, hogy a napokban több új információ is kiderül, és akkor lehet majd látni, hogy történt-e hatósági mulasztás.
Új fejleményként említette, hogy az elmúlt hetekben újonnan érkezett bevándorlók követtek el merényleteket, míg korábban a második-harmadik generációs, már Franciaországban született fiatalokhoz kötődtek az iszlamista hátterű támadások.
A címlapfotó illusztráció.