×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nemzeti gyásznapot rendelnek el a lefejezett tanár emlékére Franciaországban

 

Nemzeti gyásznapot fognak elrendelni a pénteken, Párizs mellett lefejezett középiskolai tanár emlékére – jelentették be a köztársasági elnök hivatalában, az Elysée palotában. Egyelőre nem jelölték meg a gyásznap dátumát. Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter ma a tanárszakszervezetekkel együtt fogalmaz meg üzenetet az ország összes oktatója számára. Az elkövető valószínűleg csecsenföldi születésű orosz állampolgár volt.

A Bois d’Aulne középiskola tanárai virágot és gyertyákat visznek az intézmény bejáratához (Fotó: EPA/Yoan Valat)

Franciaországot megrázta a pénteken, a Párizs melletti Conflans-Sainte-Honorine-ban lefejezett tanár esete: a köztársasági elnöki hivatal, az Elysée bejelentette, hogy nemzeti gyásznapot fognak elrendelni egy egyelőre meg nem határozott napon azt követően, hogy egy tanárt diákja lefejezett, mert korábban egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát mutatott be az egyik óráján.

A gyásznap időpontja még egyeztetés alatt áll a tragikus körülmények között, kollégái szeme láttára meggyilkolt oktató családjával – közölte az Elysée az AFP francia hírügynökséggel.

Szülők és diákok róják le tiszteletüket az iskola bejáratánál (Fotó: EPA/Yoan Valat)

Szombat reggel kilenc embert vettek őrizetbe a pénteken elkövetett gyilkossággal kapcsolatban. Közöttük szerepel az a szülő, aki a világhálón fejezte ki dühét, amiért úgymond a próféta „meztelen” képét mutogatták az iskolai tanórán a lányának.

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter találkozik a mai napon Jean Castex miniszterelnökkel és az oktatási szakszervezetek vezetőivel, hogy „üzenetet juttassanak el” az ország összes pedagógusa számára. A következő órákban a védelmi tanács ülésezik a Emmanuel Macron köztársasági elnök részvételével.

 

Az iskola környékén rendőrök ügyelnek a biztonságra (Fotó: EPA/Yoan Valat)

Az elkövető a Les Valeurs actuelles című konzervatív lap szerint a 2002-es születésű Abdoullakh A. lehetett, akinek szülei Oroszországból, csecsen menekültként érkeztek Franciaországba.

Szombaton olyan információk láttak napvilágot, melyek alátámasztják a lap értesüléseit: az elkövetőnél talált iratok szerint a támadó orosz állampolgár volt. Szemtanúk beszámolói szerint a gyilkos a támadás előtt azt kiáltotta: Allah akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb.

Ez a körülmény alátámasztja a cselekmény szélsőséges vallási indíttatásból elkövetett motiváltságát. A terrorellenes ügyészség pénteken terrorista indíttatású cselekmény ügyében indított vizsgálatot.