×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Macron: A sötétség és az erőszak nem fog győzni

 

Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot.

Helyszínelő rendőrök (Fotó: MTI/AP/Michel Euler)

Az egyik állampolgárunkat azért ölték meg, mert a szólásszabadságról tanított a diákjainak, azt tanította, hogy lehet hinni vagy nem hinni. A honfitársunk egy tipikus iszlamista terrorista merénylet áldozata lett” – mondta a támadás helyszínén késő este az államfő.

A sötétség és az erőszak nem fog győzni. Nem oszt meg minket. Pedig ezt akarják, de nekünk ki kell tartanunk együtt” – tette hozzá Emmanuel Macron, aki a helyszínen találkozott az iskola igazgatójával és tanáraival, s arra kérte „a teljes nemzetet, hogy fogjon össze a tanárok mellett, támogassa és védelmezze őket”.

A történelemtanár a közelmúltban

a szólásszabadságról tartott egyik óráján megmutatta a tanulóknak a Charlie Hebdo szatirikus hetilapban közölt Mohamed-karikatúrákat, ami vitát váltott ki a szülők egy részének körében,

majd a tanár később fenyegetéseket is kapott. A tanár és az iskola igazgatónője egyébként rágalmazás miatt feljelentést is tett a rendőrségen.

A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.

Szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.

A rendőrséget a helyiek riasztották, amikor egy gyanús férfit láttak az egyik Conflans-Saint-Honorine-i iskola közelében. A helyszínre érkező rendőrök a közeli Éragny-sur-Oise településen megpróbálták a késsel fenyegetőző férfit előállítani, de miután nem adta meg magát, lelőtték, majd a közelben megtalálták az áldozata holttestét.

Az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte.

A Le Monde című napilap és a BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy az áldozat holttestén egy Moszkvában született 18 éves orosz állampolgár személyi papírjait találták meg. A dokumentum alapján feltételezhető, hogy a támadó csecsen, de a nyomozók egyelőre még nem bizonyosak abban, hogy az okmány a lelőtt támadóé. A férfi nem szerepelt a titkosszolgálatoknak a radikálisokról vezetett nyilvántartásában.


Néhány perccel a támadást követően egy magát csecsennek mondó férfi a Twitteren magára vállalata a merényletet. Egyelőre nem világos, hogy a lelőtt támadó vagy pedig másvalaki írta az üzenetet, amelyben az áldozat levágott fejének fotója volt látható, valamint egy fenyegetés Emmanuel Macronnak, akit a hitetleneket vezetőjének neveztek.

A támadó környezetéből és családjából szombatra virradó éjjel négy embert őrizetbe vettek, köztük egy kiskorút – közölte a rendőrség.

A merénylet óriási felháborodást váltott ki a politikai vezetők részéről, a nemzetgyűlésben egyperces csenddel emlékeztek meg a képviselők a tanárról, és egységesen  elítélték a merényletet.

Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Alig három héttel ezelőtt a Charlie Hebdo szatirikus hetilap egykori szerkesztősége előtt súlyosan megsebesített egy hentesbárddal két embert egy pakisztáni iszlamista, aki eredetileg fel is akarta gyújtani az épületet, hogy bosszút álljon a Mohamed-karikatúrák közlése miatt. A szerkesztőség épületében gyilkolt meg két dzsihadista merénylő 2015 januárjában tizenkét embert, és megsebesített tizenegy másikat.

Kemény fellépést ígér Macron 

A lehető legkeményebben fel fog lépni a francia állam a köztársasági eszme védelmében – reagált szombaton a francia kormányfő arra az előző napi bestiális gyilkosságra.

A köztársaságot szúrta szíven egyik védelmezőjén keresztül az iszlamista terrorizmus” – írta a gyilkosságról Jean Castex kormányfő Twitter-üzenetben.

A tanáraival szolidaritást vállalva az állam a lehető leghatározottabban fog reagálni, azért, hogy a köztársaság és annak polgárai szabadon élhessenek. Soha nem fogjuk föladni. Soha.

– üzente a kormányfő. Előző nap hasonlóan határozott hangnemben beszélt Emmanuel Macron francia elnök a gyilkosság helyszínén.

2015 januárjában Párizsban két dzsihadista merénylő vérfürdőt rendezett a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségében: 12 embert agyonlőttek, 11 másikat megsebesítettek. A terrortámadást azzal indokolták, hogy bosszút akartak állni azért, mert a lap karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról.

A címlapfotó illusztráció.