Újabb iszlámista rémtett: egész Franciaországot felkavarta a tanár brutális lefejezése

 

Szabályosan lefejeztek egy középiskolai tanárt, a már ismert Allahu akbart-t kiáltva, a Párizs melletti Conflans-Sainte-Honorine-ban (Yvelines megye) – számol be a lemonde.fr. A pisztollyal fenyegetőző, feltehetőleg csecsen elkövetőt az első információk szerint lelőtték a kivonuló rendőri erők.

Lefejeztek egy középiskolai tanárt a Párizs melletti Conflans-Sainte-Honorine-ban (Yvelines megye) október 16-án, kora délután – számol be a lemonde.fr.

A szocialista párthoz közel álló, szélsőliberális, francia ügyekben világszerte tájékozódási pontként számító lap rituálisan elhallgatja a rengeteg orgánum, így a les Valeurs Actuelles (VA) című konzervatív magazin által megosztott információkat,


miszerint a gyilkos „Allahu akbar!”-t kiáltott a tett elkövetésekor.

A VA hozzáfűzi: az elkövető minden bizonnyal a 2002-es születésű Abdoullakh A. A csecsen menekült lehetett. Az iszonyatos gyilkosság áldozata néhány héttel ezelőtt, egy, a laicitásról ( francia állam alapelve, az állam és egyház szétválasztása) szóló

iskolai vita során bemutatta a Charlie Hebdo által közölt, korábban már merényletek sorozatát kiváltó karikatúrákat.

Az esemény felzaklatta több muzulmán tanuló családját. A későbbi elkövető súlyosan sértő Twitter-üzenetben fogadkozott bosszúval.

A történelem–földrajz-szakos tanár halálának hírére – közli a Le Figaro

Emmanuel Macron köztársasági elnök is a helyszínre sietett.

Közben a terrorellenes ügyészség terrorista indíttatású cselekmény ügyében indított vizsgálatot.

A képviselők a Nemzetgyűlésben felállva emlékeztek meg a meggyilkolt tanárról – írja a Le Figaro. Összesen a 33. merénylet ez 2017 óta Franciaországban. Bruno Retailleau, az LR szenátusi csoportjának vezetője szerint "föl kell venni a harcot a radikális iszlám ellen és végképp ki kell irtani azt".