×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Komolyan tartanak az Antifa radikalizálódásától Németországban

 

A német biztonsági szervek attól tartanak, hogy az Antifa-mozgalomból kifejlődhet az 1970-es években az országot rettegésben tartó ultrabaloldali terrorszervezet, mint amilyen a Vörös Hadsereg Frakció volt – erről George Spöttle, a Nézőpont elemzője beszélt az M1 Ma reggel műsorában.

A német biztonsági szervek nyár végén megjelent jelentése szerint az Antifa-mozgalom tagjai erőszakos támadásokat terveznek a rendőrség, valamint a politikai ellenfeleik ellen.

Az elemző számos példát is felhozott az elmúlt időszak erőszakos cselekményeire. Berlinben nemrég zavargások törtek ki, miután a rendőrök kilakoltattak egy épületben évek óta illegálisan tartózkodó anarchista csoportot.

Az egyenruhásokat petárdákkal és üvegekkel dobálták meg, de a szakértő szerint korábban megfigyelhető volt, hogy ötliteres Molotov-koktélokat vetettek be.

Német Antifa-csoportok a hónap végére meghirdettek egy erőszaknapot szolidaritásukat kifejezve az őrizetbe vette társaik iránt.

A zavargások során után 137 embert vettek őrizetbe a hatóságok, és találtak egy embert, aki hamis igazolvánnyal lépett be egy lőegyletbe, ahol gyakorlatokat vett.

Spöttle szerint a német hatóságok is egyre jobban aggódnak az anarchista csoportok radikalizálódása miatt, hogy lőfegyvereket próbálnak meg beszerezni és fegyveres kiképzésen vesznek részt.

Amerikában már szintet léptek

Ez a trend már az Egyesült Államokban már megfigyelhető, ahol Soros-hadseregeként is hivatkoznak rájuk – mondta. Rendőrökre támadnak, de arra is volt példa, hogy azért öltek meg valakit, mert Donald Trumpot támogató pólót viselt.

A demokraták elnökjelöltje, Joe Biden az eddig egyetlen elnökjelölti vitában bagatellizálta a kérdést, és még az Antifa létezését is megkérdőjelezte.

 


Szerinte ugyanis ez egy nem létező szervezet, ami hazuzgság – mondta Spöttle.

Ehhez képest fura egybeesés, hogy az Antifa.com weboldal Joe Biden hivatalos weboldalára vezet.

Az Antifa felépítése a terrorszervezetekhez hasonlít abban az értelemben, hogy nem alkotnak egy központilag irányított, szoros hálózatot, hanem mindenki nevezheti magát a csoport tagjának

– fogalmazott az elemző.

Tartják egymással a kapcsolatot, de autonóm módon működnek. A közös zászló, amit a második világháború előtti német kommunistáktól vettek át, az erőszakos ideológiai köti őket össze.

„Beállnak mindenbe, ami az államot gyengíteni tudja” – fűzte hozzá.