Időszámításunk előtti lószerszámokra bukkantak Lengyelországban

 

Az észak-lengyelországi Torun közelében fekvő Cierpice településen leltek rá a bronzból készült lószerszám-maradványokra véletlenül.

Az egyik régész már befejezte a térségben a kutatást, amikor bekapcsolt fémdetektora még valamit jelzett a földben, ahol később 150 kisebb és nagyobb bronz darabkát találtak, amelyek egy nagy gyeplőt és zablát alkottak.

A növényi levelek vizsgálatából kiderült, hogy valószínűleg borostyánlevelekbe csomagolták a lószerszámokat, mielőtt a bőrtarisznyába tették.


Ez az első ilyen típusú lelet Közép-és Kelet-Európában” – idézte Jacek Gackowskit, a toruni Nicolaus Copernicus Egyetem Régészeti Intézetének a munkatársát a PAP lengyel hírügynökség honlapja. A Visztula folyó partjának közelében egy homokos talajú hegyen találták meg őket.

Feltételezzük, hogy valaki elrejtette ezeket az értékes darabokat azzal, hogy majd később magához veszi. Szinte egy teljes gyeplőt és zablát találtunk, az utóbbiból hiányzik az a kis fémdarab, amelyet a ló szájába helyeztek” – tette hozzá a régész.

A lószerszám stílusából arra következtetni, hogy nomád népek, valószínűleg szkíták jóval északabbra, a luzitán kultúra térségébe is eljutottak valamikor a kora vaskorban, a Kr.e. 6. században – magyarázta.

A régész emlékeztetett arra, hogy szkíta fegyverek és díszek maradványait már találtak Chelmno térségében. „Lehetséges, hogy a cierpicei kincs egy drámai esemény emléke, amely a helyi lakosság és távolról érkezett kulturálisan idegen, lovas látogatók között történt” – mondta Gackowski.