×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Biden átmenetileg leáll a Trumpról szóló negatív reklámokkal

 

Joe Biden, a demokraták jelöltje átmeneti időre felfüggeszti az amerikai elnökválasztási republikánus riválisáról, Donald Trump jelenlegi elnökről szóló negatív reklámokat, miután utóbbinál diagnosztizálták a koronavírust – közölte helyi idő szerint péntek este a The Hill című lap a Biden-kampány munkatársaira hivatkozva.

A főleg kongresszusi témakkal foglalkozó lap szerint nemcsak a Trumpra vonatkozó, hanem minden negatív tartalmú reklámot visszavonnak egyelőre. Biden kampányának két, meg nem nevezett munkatársa is azt mondta a The Hillnek, hogy most csakis pozitív üzeneteket kívánnak közvetíteni.

Joe Biden nem teheti meg, hogy azt mondja, „Isten áldja meg Trumpot és a családját”, majd utána a reklámokban leszólja őt – idézte a Biden-kampány egyik munkatársát a The Hill.

Biden és felesége péntek délelőtt a Twitteren kívánt gyors felépülést az elnöknek és a first ladynek, Melania Trumpnak, és egyebek mellett azt írták, hogy imádkoznak az elnöki pár egészségéért és biztonságáért. Majd délután - miután a saját vírustesztje negatív lett – Biden Michiganbe indult kampányolni.

A michigani Grand Rapidsben tartott rendezvényen hangsúlyozta: Donald Trump koronavírus-diagnózisa „újabb emlékeztető” arra, hogy ezt a világjárványt komolyan kell venni. Megismételte, hogy ő és a felesége imádkozik a Trump házaspár gyors és teljes felépüléséért, és mindenkit arra szólított fel, hogy hordjon szájmaszkot.

„Most nem arról van szó, hogy keménykedjünk, hanem hogy mindenki megtegye a magáét” – fogalmazott.

Biden ugyanakkor élesen támadta a Trump-kormányzat politikájának egyes elemeit, köztük például az egészségbiztosítási törvényre vonatozó elképzeléseket.