×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fehéroroszországban is megkezdték a Szputnyik–V-vakcina klinikai kísérleteit

 

Megkezdődött csütörtökön Fehéroroszországban az önkéntesek oltása az orosz fejlesztésű, koronavírus elleni Szputnyik–V-vakcinával – közölte az egészségügyi minisztérium.

Az első önkéntes jelentkező már megkapta az oltóanyagot. Először száz jelentkezőt oltanak be, és vizsgálni fogják a vakcina hatásait. Placebokontrollt is végeznek. Már több mint négyezer állampolgár jelentkezett a védőoltásra.

Fehéroroszország az első ország Oroszország után, ahol megkezdték a Szputnyik–V-vakcina klinikai kísérleteit. A kutatások az ország nyolc egészségügyi intézményében folynak.

Oroszország augusztus 11-én a világon elsőként regisztrálta koronavírus elleni vakcináját, mely a Szputnyik–V elnevezést kapta. Az oltóanyagot a moszkvai Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet fejlesztette ki, a klinikai vizsgálatok pedig június–júliusban kezdődtek meg. Az orosz egészségügyi hatóságokat sok bírálat érte a Nyugaton amiatt, hogy a tesztelés harmadik fázisát kihagyva engedélyezték a vakcina tömeges beadását.

A címlapfotó illusztráció.