Húsz év után magyar polgármestere lehet Marosvásárhelynek

 

Befejeződött az önkormányzati választás Romániában. A tét - a magyarság szempontjából - az erős képviselet volt a helyhatóságokban. Az első exit pollok a jobboldal győzelmét valószínűsítik. Eredmények éjfél körül várhatóak – hangzott el az M1 Híradójában.

A részvételi mutató az urnazáráskor 46 százalékon állt meg. Elemzők számítottak rá, hogy a járványhelyzet miatt sokan távol maradnak az urnáktól – mondta a köztévé tudósítója.


Az alacsony részvétel ellenére a járványügyi óvintézkedések miatt alakultak ki sorok egyes szavazóköröknél, mindenhol tartani kellett a távolságot. A szavazás menetét az is lassította, hogy négy szavazólapon is pecsételni kellett.

A székelyföldi megyékben a részvétel az országos adatok alatt alakult. Hargita megyében a választásra jogosultak 42, Kovászna megyében 40 százalék adta le szavazatát.

Magyar szempontból különösen Maros és Szatmár megyére irányult a figyelem. A kérdés az volt, hogy sikerült-e megtartani a megyei tanácselnöki tisztségeket, illetve a szatmárnémeti polgármesteri tisztséget,

Ezeken a helyszíneken nem áll rendelkezésre exit poll becslés és részeredményekre várhatóan vasárnap késő estig várni kell, míg a végleges eredmények hajnalban várhatók.

Marosvásárhelyen a választás tétje az volt, hogy 20 év után sikerül-e ismét magyar polgármester választani. Eredmények csak késő este várhatók.

Megvalósult a magyar összefogás. A magyar pártok  és szervezetek felsorakoztak Soós Zoltán független polgármesterjelölt mögött. Az M1 Híradójában elhangzott, hogy 12 román kihívója volt Soósnak. legnagyobb román vetélytársa a jelenlegi polgármester tanácsadója, de a Liberális párt jelöltje Benedek Teodóra is esélyes a posztra.

A szekelyhon.ro hivatalos részeredmények alapján arról írt, hogy Gálfi Árpád, Székelyudvarhely jelenlegi polgármestere, a Szabad Emberek Pártjának (POL) polgármesterjelöltje vezet a választáson és már gratulált is győzelmének az RMDSZ jelöltje, Derzsi László.

Kelemen Hunor: Sok helyen nem volt verseny

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint az erdélyi magyarok részvétele azért maradt el az országos átlagtól, mivel  50 településen nem volt verseny a polgármesteri tisztség elnyeréséért, csak az RMDSZ jelöltje pályázott a tisztségre.

„Ahol egyetlenegy jelölt volt, ott a mozgósítás gyengébben ment, és kevesebben vettek részt. A különbség ezekből a településekből adódik” – mondta.

Ahol csak egy jelölt volt a polgármesteri tisztségre, ott az emberek úgy gondolták, hogy a versenyt már megnyerték. Kelemen Hunor elmondta: az erdélyi megyék közül Maros, Bihar és Szilágy megyében a részvétel meghaladta, Szatmár megyében pedig megközelítette az országos átlagot.

A jobbközép pártok előre törését jelzi az exit poll

Romániában a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a magát szintén jobbközép erőként meghatározó, rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát (USR) párt előre törését jelzik az exit poll becslések.

Bukarestben a felmérések Nicusor Dan, a PNL és USR által támogatott független jelölt 47 százalékos győzelmét mutatják a hivatalban lévő Gabriela Firea szociáldemokrata (PSD) főpolgármesterrel (39 százalék) szemben. A harmadik helyen a főpolgármesteri tisztségért ismét harcba szálló Traian Basescu volt államfő végzett, akinek a támogatottságát 8,6 százalékra taksálták.

A PSD Konstancát, Románia legnagyobb tengerparti kikötővárosát is elvesztette, csak az a kérdés, hogy a PNL-es Vergic Chitac vagy az USR-es Stelian Ion lesz-e a polgármester, ugyanis mindkettejüket 29 százalékos támogatottsággal mérte az exit poll.

Ludovic Orban miniszterelnök, a PNL elnöke szerint pártja történelmi győzelmet aratott, a rendszerváltás óta eltelt 30 évben először aratott egyértelmű győzelmet helyhatósági választásokon a PSD felett, és a 3100 polgármesteri tisztség közül legalább 1500-at megszerzett.
Romániában a rendszerváltás óta most volt a legalacsonyabb, 46 százalékos a részvétel az önkormányzati választásokon.