Kutyákkal próbálják kiszűrni a koronavírus-fertőzött utasokat a helsinki repülőtéren. A kutatók szerint a négylábúak akár a PCR-tesztnél nagyobb biztonsággal ki tudják szimatolni a koronavírust az emberi verejtékben. Kísérleti jelleggel egyelőre négy kutya dolgozik a reptéren, és ha beválnak, ez az eljárás jelentősen felgyorsíthatja a szűrés folyamatát – hangzott el az M1 Híradójában.
Több hónapos edzés után, szerdán hivatalosan is bemutatkoztak a helsinki repülőtér legújabb munkatársai. Velo, ET, Kössi és Minna mostantól a koronavírus-fertőzött utasok kiszűrésében segédkeznek. A négy különböző fajtájú kutya egyaránt lelkesen és megbízhatóan dolgozik.
Egy jó keresőkutyának csak jó szimatra van szüksége. Teljesen mindegy, milyen fajta, ha motiválni lehet a munkára. Könnyű betanítani őket, hiszen minden más esetben is az orrukat használják – magyarázta az egyik kiképző.
ET-nek, a fehér juhászkutyának már van némi előképzettsége. Az emberi lehelet alapján képes felismerni és jelezni a daganatos betegségeket. A kiképzők szerint a kutyák számára a repülőtéri forgalom és a zaj jelentette a legnagyobb kihívást.
Amikor a város és a repülőtér megkeresett minket az ötlettel, azt is meg kellett oldanunk, hogy a kutyáknak ne kelljen közvetlenül érintkezniük az utasokkal. Hiszen lehet, hogy valaki allergiás a kutyaszőrre. A mintavételi fülke remek megoldásnak bizonyult – mondta Susanna Paavilainen, a program vezetője.
A mintavétel gyors, kényelmes és teljesen fájdalommentes. A tesztalanynak mindössze annyit kell tennie, hogy egy kis kendővel letörli a verejtéket a csuklójáról vagy a tarkójáról, majd a kendőt a fülke ablakában lévő kis tégelybe helyezi. A túloldalon már várják a mintát, és ha fertőzött, az éppen szolgálatban lévő négylábú pillanatok alatt jelzi a vírus jelenlétét. Ebben az eseteben az utast az egészégügyi szolgálathoz kísérik, további vizsgálatokra.
A PCR-teszttel ellentétben itt nincs szükség nagyobb mennyiségű molekulára. A kutyák sokkal kisebb mintából, már a legelső tünet megjelenése előtt öt nappal kiszagolják a vírust – mondta Anna Hielm-Björkman, a Helsinki Egyetem állatorvosi karának adjunktusa.
A teszetelés egyelőre önkéntes alapon működik, de az utasok szívesen jelentkeznek, hiszen a mintavétel nem jár kellemetlenséggel, és nem kell sokat várni az eredményre. A programot a Helsinki Egyetem irányítja, a szükséges forrásokat a finn állam biztosítja.