Árad a Nílus Dél-Szudánban, több mint félmillió ember menekült el otthonából

 

Több mint hatszázezer ember kényszerült elhagyni lakhelyét július óta Dél-Szudánban, ahol a több hónapja tartó esőzés miatt kilépett medréből a Nílus, súlyos áradást okozva – közölte pénteken az ENSZ.

A természeti katasztrófa további gondokat is okoz a kelet-afrikai országnak, amely igyekszik kilábalni az öt évig tartó polgárháború, valamint az élelmiszerhiány okozta súlyos helyzetből. Nehéz helyzet elé állítja Dél-Szudánt a koronavírus-járvány is.

Szakértők szerint a mostani szokatlan esőzés összefüggésben van a klímaváltozással.


Alain Noudéhou, az ENSZ térségbeli humanitárius koordinátora elmondta, hogy a segélymunkások és családtagjaik egészségének védelme miatt is megemelkedtek a segélyszállítmányok eljuttatásának költségei.

Az árvíz miatt az embereknek magasabban fekvő területre kell vonulniuk, de a térségben kevés ilyen van, sokan szorulnak össze szűk területeken.

Az ENSZ 10 millió dollárt fordít az árvíz áldozatainak megsegítésére, de ennek az összegnek legalább a négyszeresére lenne szükség az év végéig.

Matthew Hollingworth, az ENSZ élelmezési világszervezetének (WFP) területi igazgatója elmondta, az emberek leveleket és cirokot (kölesféle) esznek. Nincs olyan táplálék, ami egészségben és jó erőben tartaná őket.

Dél-Szudánban két évvel azután tört ki polgárháború, hogy az ország függetlenné vált Szudántól 2011-ben. A belviszály 2018-ban békemegállapodással ért végett a konfliktusban részt vevő jelentősebb erők között.

Ugyanakkor nem minden fegyveres csoport csatlakozott a megállapodáshoz. Még mindig előfordul, hogy támadások érik a segélymunkásokat és a szállítmányokat.

A polgárháborús konfliktusban a 12 milliós lakosság mintegy harmada lett menekült. Ez volt a legsúlyosabb menekültválság Afrikában az 1994-es ruandai népirtás óta.