Alig egy napot „élt” a Varsó és Budapest nélküli Európa, Rutte ötlete

 

Nem várt választ kapott alig 24 órán belül Mark Rutte holland kormányfő keddi felvetése, miszerint Magyarország és Lengyelország nélkül kell újra alapítani Európát. Ursula von der Leyen, az EU Bizottságának elnöke ugyanis éppen a visegrádi országok felé tett gesztusként a kötelező kvóta nélküli migrációs csomagot mutatott be szerdán.

Mark Rutte, aki korábban is ismert volt különös ötleteiről, így például a napokban felszólította a futballszurkolókat, hogy ücsörögjenek csöndben és ne énekeljenek, vagy kirohant a holland gyermekek karácsonyi figurája, a Fekete Péter ellen, egyenesen az Európai Unió újra-alapítását vetette fel Bram van Ojik Zöld-Baloldali párti képviselővel folytatott párbeszéde során a holland törvényhozásban.

A különös logikát követő holland miniszterelnök úgy gondolta: Magyarország és Lengyelország nélkül kellene az új Európai Uniót megalkotni. Az, hogy hazánk milyen álláspontot foglal el menekültügyben, neuralgikus pontja a holland külpolitikának is: mint ismert, Hollandia előző budapesti nagykövete az Iszlám Állam terrorszervezethez hasonlította Magyarországot pusztán azért, mert nemet mondunk a bevándorlásra.


Rutte Lengyelország esetében sem fukarkodott a becsmérlő szavakkal: többek között felvetette, hogy az ország „harmada” nyilvánította magát „LMBTQ-mentes övezetté”. Ezzel szemben a valóság az: mindössze hat lengyel város adott ki összesen egy alkalommal közleményt erről; véleménynyilvánításukat semmiféle akció, kampány nem kísérte. A több mint 300 ezer négyzetkilométeren fekvő Lengyelországnak 897 városa, 88 népesebb városa van.

A néhány dél-lengyelországi városka ügyében illetve Magyarország és Lengyelország belügyeiben magát kompetensnek érző holland kormányfő a rá jellemző vehemenciával rohant ki kedden – ismételten Bram van Ojik Zöld-Baloldali párti képviselővel együtt – Pete Hoekstra, az Egyesült Államok hollandiai nagykövete ellen, aki még szeptember elején fogadta a Forum for Demokracy (Forum voor Democratie) párt vezetőjét, Thierry Baudet.

A Politico szerint az eseményen a nagykövetség nyilatkozata szerint „mintegy 40 párthivatalnok és tehetősebb vállalkozó” jelent meg. A nagykövet elleni, rendkívül heves kirohanásban Rutte és van Ojik még a Bécsi Egyezményt is felhozta, mely szerint külföldi diplomatáknak nem szabad beavatkozniuk a befogadó nemzet politikájába.

Az általuk szélsőségesnek kikiáltott, egyébiránt egyébiránt euroszkeptikus Baudet egyébként korábban hősnek nevezte Orbán Viktort és hitet tett a tömeges bevándorlás megfékezése mellett.